Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

19. ábra. Tőke Ferenc és BencsikTeréz esküvői képe. Székesfehérvár-Palotaváros, 1908. Gelencsér Ferenc reprodukciója. A párválasztásban a fiatalok vonzódásánál nagyobb szerepet játszott a szülői akarat, melyet mindenekelőtt a vallás és a vagyon befolyásolt. Döntő jelentőséget a birtok kapott, hogy a jövendőbelinek hány buzafődet illetve más ingatlant vagy állatot adnak, vagy ahogy csúfolódva említették, nézték, hogy a szülőnek „mekkor ganyéha­tara van az udvarán". A vagyon mellett sokat számított a munkabírás, hogy a viszonylag kevés földterület intenzív megművelését, a nagy kampánymunkákban a helytállást a házastársul kiszemelt tudja-e vállalni. A vőlegénynek katonavisehnek kellett lennie. A menyasszonnyal szemben elvárás volt, hogy „szemrevaló, egészséges legyen, tudjon dógoznyi." Szeressen a kertészettel, zöldséggel, kukoricával foglalkozni, piacra járni, tudjon bánni az állatokkal, főleg a baromfiakkal és a tehenekkel. Rangon aluli házasság alig fordult elő. A testi hibát földterület vagy szarvasmarhaállomány 66

Next

/
Thumbnails
Contents