Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

ellensúlyozta. Gyakran az ismerősök ajátak leányt vagy legényt a szülőknek, de ez esetben is a legfőbb vonzerő a hozomány volt. A leánykérés után kézfogót ültek, majd rá néhány hónapra, farsangban tartották a lakodalmat, mely a legnagyobb családhoz kapcsolódó ünnepi megmozdulás volt. Az esküvő előtt az egyháznál bejelentkeztek, háromszor kihirdették őket, így a várható eseményről az egész közösség tudomást szerzett. A kitűzött nap előtt csaknem egy héttel a lakodalmat kifőző asszonyok megkezdték tevékenységüket. Az aprósüteményekkel indult a készülődés, majd kellő időben vágták a sok baromfit, a malacot és a borjút. A meghívottak tyúkot, tojást, lisztet, zsírt vittek a lakodalmas házhoz. Egykor a lakodalmakat kedden tartották. A két vőfély a lakodalom előtti hét péntekjén már hívogatott. A vasárnapi híváskor magukkal vitték a rozmaringból készített sokszor két méter hosszú, narancsba szúrt vőfélybotot. (A rozmaring egykor a tisztaság és szűziesség jelképe volt, majd sokfelé elterjedt lakodalmi dísz, a vőfély jele, vendéghívó pálca lett - Kosa 1981. 378, Újvári 1972. 28, Kresz 1976. 17-18. A narancs talán az alma helyére lépett, mely az érettség, a teljesség, a szerelem jelképe volt - Kresz 1976. 9.). A bot szallagokkal volt díszítve, melyeket a nyoszolyólányok (régiesen nyoszollóleánok) tettek rá. A lakodalom reggelén a vőfély elment a násznagyért és a nyoszolyóleányokért, a vendég legények a többi vendéget hívták. Ezzel kezdődött a nagyszabású lakodalom, mely kedd déltől szerda estig tartott. (Pesovár, 1959. 90.). A búcsúztatás után indult a vőlegény szűkebb násznépével a lányosházhoz, ahol már várták és vendégül látták őket. Itt a menyasszonyt is elbúcsúztatták szüleitől, majd felállt a nászmenet. Elől a két násznagy, rendszerint a házasfelek keresztapja, a századforduló körül még zsinóros kék posztóruhában, csizmásan, télen esztrigán gallérú háromnegyedes kabátban, esztrigán kucsmában. Utánuk következett az első vőfély a menyasszonnyal, kinek század eleji sötét viselete egy-két évtized alatt fehér brokát vagy batiszt testhezállóra, szoknyára és fekete selyem fé(l)köténу re cserélődött ki. Lábán gomboscipőt viselt, kontyát, a földműveseknek járó fehér mirtusz fé(l)koszorú ékesített. A vőlegény - mellén a régen nagyobb, csillogó, rezgős fehér mirtusz bokrétával - az első nyoszolyólánnyal ment. A koszorúslányok rózsaszín öltözéket vettek, fejükre ugyanilyen színű mirtusz koszorút raktak. Számuk 5-7 között mozgott, ugyanennyi szalagos kalapú, bokrétás vőfély kísérte őket. A közelebbi vagy távolabbi rokonok páros sorát a rezesbanda zárta le. (Lukács 1981.4344.). Esetenként azonban csak tangóharmonikásra futotta. A parasztlakodalmak násznépe gyalogosan vonult a városházára, majd az egyházi esküvőre a székesegyházba. A városiasodó, illetve iparoscsaládok gyerekeiknek virággal feldíszített konflit rendeltek, legalább kettőt, egyik a vőlegényt, másik a menyasszonyt vitte szűk kíséretével. Ilyenkor a násznép gyalog már előre indult. Visszafele a menyasszonyt a vőlegény vezette, s így vonultak be a nótázó násznéptől kísérve a legényes házhoz. A gazdag, szertartásosan zajló vacsorát a vőfélyek szolgálták fel, minden egyes ételféleségre tréfás, néha pikáns verse1: mondtak. A húsleves, paprikás csirke, főtt és sült húsok, a sütemények és a torta a két világháború között elmaradhatatlan részét képezte az ünnepi tápláléknak. A környékbeli kíváncsiskodó fiatalok a lakodalmas ház udvarára, ablaka alá mentek, hogy a jobb falatokból részesüljenek. Vacsora után zeneszó mellett emelkedett hangulatban ittak, táncoltak, énekeltek, mulattak. Éjfél körül rövid falatozás után az első vőfély táncra szólító rigmussal jelentette 67