Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

kálvária kersztjére tették. A dombról lefele két elöljáró földre tett kalapba pénzt gyűjtött, ismétcsak a búcsújárás költségeire, két-két lány pedig az új zászlószalagokra. Adélutáni gyónás után a kolostor folyosóján friss szalmán nyugodtak el. Vasárnap hajnali 5-kor szólalt meg az andocsi nagyharang, gyertyafény mellett történt a rendcsinálás, készülődés. A fehérváriak közös miséjét 7-kor a búcsúvezető lelkipásztor tartotta. Az ünneplőbe öltözött búcsúsoknak megköszönte az áldozatosságot, buzgóságot. A szertartás a fehérváriak hagyományos gyertyás oltárkerülésével folytatódott. Először a férfiak, majd a nők, az elöljáróktól átvett égő gyertyákkal kerülték meg az oltárt, adományt tettek a templom javára és megcsókolták a feszületet. Befejezésül közös áldozás következett. A reggeli után vették meg az otthoniaknak a bucsufiát: rózsafüzért, kis szentképeket, siflit, apróbb ajándékokat. A betegek a templomban, Jézus szobránál viasz offert helyeztek el, gyertyát égettek, hogy meggyógyuljanak. Azután részt vettek a délelőtti, a szabadtéri oltárnál megtartott nagymisén, melyet követően az ebédet újfent a vendéglőben fogyasztották. Adélutáni litánián megáldatták a vásárolt kegytárgyakat, s a vonattal utazók már indultak is az állomásra. Négy óra előtt a gyalogosok is készülődni kezdtek, levetve az ünneplőt, útiruhába öltözve összejöttek a templomban. Elköszönő imájuk és az áldás után zászlókkal, harangok zúgása mellett a búcsúzó énekkel indultak kifele. Aznap este Kapolyig értek, ahol éjszakáztak. A visszafelé vezető fáradságos út vonala, a pihenő és szálláshelyek ugyanazok voltak, s ugyanúgy imádkoztak, énekeltek, mint odafelé. A hatodik napon, kedden Szabadbattyánt elhagyva, a határi keresztnél várta őket a hozzátartozók, ismerősök sokasága. A feldíszített feszület előtt imádkoztak elhalt bucsustestvereikért, hálát adtak, hogy láthatják szeretteiket s elfogyasztották az eléjük hozott étket, leggyakrabban a kirántott húst és a rétest. Alanyok a hazaiak által hozott koszorúkkal díszítették fel a zászlókat. Székesfehérváron a Széchenyi utcai keresztnél újabb népes csoport várta őket a belvárosi plébánossal, s vele indultak a székesegyházhoz. Diadalmenettel vonultak a templomba, melynek harangjai tiszteletükre kondultak meg. A székesegyház utcájában érve a Boldogasszony Anyánk... kezdetű énekbe fogtak, a templom előtt háromszor meghajtották a zászlókat, mejd bevonultak. Az elöljárók térden állva hálaadó imát mondtak a szerencsés megérkezésért. Énekkel, áldással, a zászlók falhoz támasztásával fejeződött be az andocsi zarándoklat. A templom előtt a hozzátartozókat megölelték, bucsuscsókot adtak nekik, miközben kívánták: „Részed legyen a szent bucsujárasban!" Mire a válasz: „Váljék lelkünk üdvösségére!" A következő napon újra egybegyűltek a búcsúsok, hálaadó misén vettek részt. Az elöljárók a mise után számoltak el a búcsújárás költségeivel, mindenről pontos kimutatást adva. A búcsújáráshoz fűződő hiedelmek körébe tartozik, hogy ha hosszabb időn át nem esett, bíztak benne, hogy „az andocsiak majd meghozzák". Az andocsi búcsújárás rendje, a változások jól nyomon követhetők az 1863-tól 198(Mg vezetett búcsújárók jegyzőkönyvében (IKM Néprajzi adattár). Részben a jegyzőkönyvből, részben a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy 1951 és 1955 között csak vonaton tehették meg az utat, az utolsó gyalogos zarándoklat pedig 1961-ben indult Andocsra. Mivel a II. világháború után nem kaptak szállást Gamásza-pusztán, így Lepsényben a temető környékének megánházainál töltötték az éjszakát. 1962-től vonattal, autóbusszal, személygépkocsival indultak a fehérváriak Andocsra, de már csak egy napra. 61