Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

1985-ben magunk is megfigyeltük szeptember első vasárnapján az andocsi búcsújárást, melyen több (egykori) palotavárosi is részt vett. Három autóbusszal, továbbá vonaton és személygépkocsikkal mintegy kétszázan érkeztek Székesfehérvárról. A maroshegyiek a Szent Kristóf templomból a hagyományos bucsuénekkel indultak, az autóbuszon velük tartott lelki vezetőjük a plébános, még a bucsuvezető az alsóvárosi Tóth István volt. Az andocsi templomhoz érve imával, énekkel köszöntötték Szűz Máriát. A beköszöntő ima után a helybeli plébános üdvözölte a búcsúsokat, emlékeztette a múltra s kitartásra buzdította őket. A hívek a kegytemplomban meggyóntak, majd részt vettek a lelki vezető által celebrált közös misén. A hagyományos oltárkerülés ezt követően, a régi szokásoknak megfelelően ment végbe. Megreggeliztek, a templom körüli sátraknál búcsúfiát vettek, majd zászlók nélkül, egy feszületet követve elindultak a kálváriához. Elvégezték a keresztutat a szokásos imákkal, majd a keresztre helyezték koszorújukat. A kálvária alján két bucsustestvér gyűjtötte a pénzt a prosecció költségeire. A kálváriáról visszatérve megjelentek a nagymisén, melynek végeztével a helyi plébános a fehérváriaknak, Szent István népének megköszönte a látogatást, s a búcsúvezetőtől átvette a szokásos fogadalmi ajándékot, a több kilogramm súlyú gyertyát. Dél körül kiürült a templom előtti tér, a búcsúsok ebédre siettek vagy elhagyva a községet a közeli Igal fürdőjét keresték fel. A búcsújárásnak érezhetően kirándulás jellege lett. A székesfehérváriak az 1960-as évek elejéig Jásdra 3, Csatkára és Bodajkra 2-2 napos gyalogbucsut tettek, azóta a közlekedési eszközöket használják fel. Abodajki búcsút különösen a felsővárosiak tartották sajátjuknak, a palotavárosiak kisebb számban csatlakoztak hozzájuk. A18. századtól búcsújáró helynek számító, a legrégibb magyar Mária-kegyhelynek tartott Bodaikra egykor májusban és Mária nevenapkor (szept. 12.), újabban csak az utóbbi időpontban mentek. Öreg fehérvári parasztok körében él a hagyomány, hogy Szent István a Sárrét vizén, tutajon tette meg az utat Bodajkig, s a búcsúsok első királyunk cselekedetét követték. A felsővárosi templomból a szombat reggeli mise után indultak. A plébános a Móri úti keresztig kísérte őket illetve a II. világháború után rendszerint velük tartott. A Sárkeresztes-Fehérvárcsurgó-Bodajk útvonalon ugyanúgy zászlókkal és azonos rendben haladtak, mint Andocsra, de kevesebb bugyroskocsival. Keresztesen reggeliztek, szomjukat oltották, Csurgón a kastély előtti szentképnél ebédeltek. Dél körül érkeztek Bodajkra, hol a templomnál már várták őket a vonattal odautazottak. Ez utóbbiak, különösen a palotavárosiak a Búzapiacon, a Mária képnél gyülekeztek és onnét indultak csoportosan az állomásra. A fehérváriak az 1930-as évekig gyalog, később vonaton vitték a frigyszekrényszerű ládában álló Szűz Mária szobrot. Egymást váltva 4-4 fehér ruhába öltözött, nyakában kék szalagon Mária-érmet viselő lány vitte a vállán, rezesbanda kísérete mellett. Az 1930-as években Székesfehérvárról gyalog, vonattal, kocsival, de még kerékpárral is mintegy kétezren mentek Bodajkra. (FMN 1932. szept. 13.) A fehérváriakat a helybeli plébános fogadta, misét tartott, áldást osztott. A búcsúsok még aznap felmentek a kálváriára, ittak a templomkerti szent kut gyógyító erejűnek tartott vizéből vagy megmosakodtak benne (üvegben vittek az otthoniaknak) és meglátogatták a sátrakat. Az éjszakát a templom oltalmában vagy magánházaknál töltötték. Vasárnap a csodatévő Mária-szobor közelében, a szabadban tartott nagymise után déltájban indultak haza. Rokonaik az útmenti keresztnél vagy a 62