Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Dunapentelén Szent Gyurgyicot (Sveti Durdic, nov. 3., illetve nov. 16.), Szent Miklóst és Szent Jánost kedvelték legtöbben. A fehértemplomi (v. Ternes m.) szerbeknél a múlt század végén a védőszent képe az első szobában a legtisztesebb helyen függött, mely a család szentélyének számított. Ide vonultak égi háborúság vagy bármilyen más veszély idején, itt érezték biztonságban, Istenhez közel magukat, itt remélték a segélyt. Erősen hitték, hogy a védszent hathatósan őrködik e hely fölött. (Szőke, 1890. 28.) Az egykori Fejér megye szerbjeinél szintén az első vagy tisztaszoba egyik sarkában, a szent sarokban, a kultikus térben akasztották ki a falra - vagyoni helyzettől függő számban - az ikonokat. (Általánosítva ugyanis valamennyi szentet ábrázoló, vallásos tárgyú képet ikonnak neveztek.) Slava alkalmával melléjük bazsalikomot tűztek. A védszent ikonja mindenütt a központi, leglátványosabb helyet foglalta el. Az adott ház lakói lelkileg leginkább a családi védszenthez kötődtek, segítséget tőle kértek, vártak, belé kapaszkodtak. A polgárosult szerbek a házi védszentet nemcsak képen, hanem más tárgyakon is szívesen látták. A székesfehérvári Sándorovits család védőszentjét, Szent Miklóst (Sveti otac Nikola) 191 l-ben egy versed festővel nagyméretű képen, továbbá boroskészletük üvegjén festette meg. A 12 poháron a szerb történelem nagyjait ábrázoltatta. Az ünnepi előkészület némileg hasonló volt, mint az esztendő más jeles napjai alkalmával: kitakarították a házat, a lakást, sütötték-főzték az ételeket. Ehhez társult az eseményre egyébkét is számító rokonok, mindenekelőtt a koma (кит) és családja meghívása. A fiútestvéreket általában nem invitálták, mivel ők otthonukban ünnepelték ugyanazon védőszentet. A Slavat megelőző napon vagy az ünnep reggelén az ornátusba öltözött pópa a kántor kíséretében végigjárta az adott szentet védőként tisztelő családokat, kiknél vizet és házat szentelt. Százhalombattán a tisztaszobában (prednja soha) fehér abrosszal leterített asztal, rajta tányérban víz. mellette szalaggal átkötött bazsalikomcsokor (kita) és a vagyoni helyzettől függően egy vagy háromkarú réz tartóban égő gyertya várta. A pap elénekelte a védőszenthez kapcsolódó éneket (tropar), majd előbb a nála lévő kereszttel a vizet, azután az immár szentelt vízzel a bazsalikom segítségével a szobát hintette, szentelte meg. A bazsalikommal és a kereszttel a négy sarok azaz a négy világtáj felé vágva keresztet formázott. Ezután járultak hozzá a házbeliek - apa, anya, gyerekek sorrendben - kik keresztet vetettek, megcsókolták a kézikeresztet, majd a pap őket is megszentelte. A szertartást a pópa a szoba körüljárásával, tömjénezésével zárta. A megszentelt vízre a család gondosan ügyelt, üvegbe öntve őrizte. Az egészség megóvása érdekében a kútba mindig csepegtettek belőle. Egykor égiháború esetén - elhárításképpen - mikor a baltát az udvar földjébe vágták, a szentelt vízből is öntöttek rá. A délelőtti templomi szertartás során a pópa rendszerint megemlékezett az ünnepet tartókról (svecar). Nekik szinte kötelező volt a részvétel, továbbá az ajándékozás. Százhalombattán - ugyancsak a tehetősség függvényében -negyed, fél vagy egy kilogrammos, máskor két darab vagy éppen díszített gyertyát ajándékoztak illetve ajánlottak fel a védőszentnek. Emellett ilyenkor a szokásosnál több pénzadomány járta. A svecarok rokonainak szintén illett megjelenni a szertartáson. Az esemény végeztével a templomból kijövet az ünnepet tartók részéről még egyszer elhangzottak az ebédre invitáló szavak illetőleg az istentiszteletről esetleg távolmaradottaknak útközben, hazafelé szóltak be. 610