Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

püspökökéhez hasonló süveg díszítette, az elején kereszttel. Kiugratható csillagot vittek magukkal, melyben gyertya égett. Horvát nyelvű, az alkalomhoz kapcsolódó szöveget énekeltek és köszöntöttek. A vízkeresztet követő időszak hagyományához a katolikus vallásúaknál országszerte hozzátartozott a házszentelés szokása. Több településen a hívek szenteléskor az asztalra különböző terményeket, ételeket, tárgyakat tettek, hogy a földművelésben és az állattenyésztésben is szerencséjük legyen. Szőregen (Csongrád m.) a múlt század végén búzát, abba almát, Csanádpalotán (Csongrád m.) kenyeret, sót, gyertyát raktak fel. (Bálint, 1976.162-163.) Az ercsi rác-horvátok körében a házszentelés szokása nem járta, ám a II. világháborút megelőzően a vízkereszt utáni napon sót szenteltettek. A községben négy-öt helyen asztalokat állítottak ki az utcára. A környékbeli családok erre rakták az alkalomra szolgáló csészéjüket, melybe sót töltöttek, közepére almát helyeztek. A falut hintóval végigjáró pap minden asztalnál leszállt, elvégezte a szertartást. Utána ki-ki hazavitte edényét, belőle a sót állatainak adta, bízva, hogy megóvja azokat a betegségtől. Az almát, mint szentelményt, maguk fogyasztották el. Keresztelő Szent János, Szent Iván - Ivan (jún. 24. ill. júl. 7.). A nyári napfordulóhoz, a hozzá közeli napokhoz, így június 24-hez már a keresztény vallás létrejötte előtt ünnepi szokások kapcsolódtak. Különösen Egyiptomban, illetve a közel-keleti népeknél alakult ki ezen időpont tisztelete. A keresztény vallás tudatosan helyezte Keresztelő Szent János ünnepét a pogányok által igen kedvelt napra. Jézus megkeresztelőjének az V. században általánossá váló ünnepe azután magába olvasztotta mindazokat a rítusokat és hiedelmeket, melyek a napfordulóhoz kapcsolódóan egyes népeknél már korábban kialakultak. (Érdekes módon a magyaroknál e napra vonatkozóan a szláv eredetű Szent Iván megjelölés, terjedt el. A név egyben a bizánci egyház hajdani kultikus befolyását is jelzi.) Szent Iván napja, mind a katolikus, mind a görögkeleti egyház legjelesebb ünnepei közé tartozik. Az I. világháború előestéjén a magyarországi szerbek szokásaival kapcsolatosan írta Juga Velimír: „Június 24-én van Szent Iván (Ivandán). Nagy ünnepnek tartják; előtte való napon sárgavirágú tejoltó galajt (Ivanszko cvetye, galium verum) szednek és koszorúkat fonnak belőle. Este feldobnak egy koszorút a házra, egyet az istállóra, a disznóólakra és minden épületre, azon kívül a kapufélfára és a legdíszesebbet más virággal is tarkítva, kifüggesztik az utcán a ház falára. Ilyen koszorúkat nemcsak falun lehet látni, hanem a városi házakon is, ahol szerbek laknak." (1913.110-111.) Az Iván napi koszorú (ivanski venac) kötésének szokása a Fejér megyei szerbek közt hosszú időn át élt, s ezt maguk is régi szokásnak tartják. Százhalombattán többek - olvasmányaikra hivatkozva - úgy mondták, a koszorúkészítést még az óhazából hozták magukkal. A török elnyomás idején a szerbek a koszorúk kitűzésével adtak jelt egymásnak a titkos összejövetelekre, a mohamedánok elleni harcra. Alapanyagául - a magyar nép által számon sem tartott, ám a szerbek körében annál kedveltebb növényt - a vadon, rendszerint a rétek bizonyos térségében termő, sárga színű Iván napi virágot (ivansko cvece) használták fel. (Magyarul Szent Iván virágának, vagy szent iváni virágnak emlegették.) Rácalmáson egyenesen úgy vélekedtek róla, hogy 604