Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

maroshegyi hívek papjukkal, valamint a legkitartóbb hozzátartozókkal a fehérvári földek végét jelző, 1861-ben állított határi körösztig kísérték őket. Aprosekció tagjai ünnepi ruhájukat itt hétköznapira cserélték, elfogyasztották reggelijüket, és mentek tovább. Pontosan meghatározott útvonalon és időbeosztással haladtak. Útközben énekeltek, imádkoztak, minden útszakaszhoz meghatározott ének és ima kapcsolódott. Leggyakoribb imádságuk a rózsafüzér volt, a kegyhely felé a dicsőségest, hazafelé az örvendetest mondták. (1893-ban a processió használatára 200 énekeskönyvet csináltattak, 1941-ben pedig a székesfehérvári Ferences-rendház P. Czifrusz Viktorin összeállításában adta ki a „Búcsús imakönyv"-et, melyet napjainkban is használnak). Az útszéli kereszteknek, szentképeknek megadták a tiszteletet, megállva, feléjük fordulva imádkoztak. A falvakhoz közeledve egyik bugyros kocsi előre sietett, jelezve a plébánosnak az érkezést. A községekben harangszó fogadta őket, maguk pedig hangos énekkel vonultak, kivéve a református Lepsényt, melyen imádkozva mentek keresztül. A katolikus templomokba betértek, háromszori zászlómeghajtással üdvözölték az Isten hajlékát, fohászkodtak a templom védszentjéhez, meghallgatták a helyi plébános buzdító szavait, áldását, és harangzúgás közben indultak tovább. A temetőknél, temetőkápolnáknál rövid imával emlékeztek meg az elhunytakról. Az énekek, imádságok közt, a lakatlan útszakaszon pihenésképpen tereferéltek egymással. A találkozó búcsúsmenetek zászlómeghajtással üdvözölték egymást. A menettel szembejövő férfiak kalaplevéve adták meg a tiszteletet. Szabadbattyán és Kőszárhegy után, Polgárdiba érkezve ebédeltek, erőt gyűjtöttek a további útra. Délután maguk mögött hagyták Lepsényt és estére értek Gamászapusztára. Az iskolakápolnában szertartáson vettek részt, s a tisztálkodás, táplálkozás után a nők az iskolákban, a férfiak a kimeszelt uradalmi istállóban töltötték az éjszakát. A második, pénteki napot hajnali 3 órakor kezdték. Ébredés után a gyors rendcsinálást, mosakodást, öltözködést gyülekezés követte a kápolnában. Az ájtatatosság végeztével sötétben, jó esetben csillagok fényénél indultak útnak. Az elöljárók kezükben viharlámpával jeleztek a közeledő járműveknek. Szabadi-Sóstónál elérték a Balatont, majd Szabadin keresztül Siófokra jutottak. A templomi mise végeztével reggeliztek, a piacon gyümölcsöt vásároltak, majd útjukat folytatva 11 óra körül énekszóval megérkeztek Balatonkilitibe. A templomban köszöntötték Jézust, azután a zászlókat otthagyva a közeli csárdában ízes krumplilevest ettek. Fogyasztották a hazait is, de péntek révén a hústilalmat szigorúan betartották. Rövid időzés után a zarándoklatot folytatva a faluvégi keresztnél letértek a kiépített útról. Dúlőutakon, erdei ösvényeken, fullasztó porban, ragacsos sárban, árkon-bokron át, gyakran meredek domboldalakon kapaszkodva, jóformán csak az elöljárók helyismeretére támaszkodva haladtak tovább. A lobogókat ilyenkor a tasakokban vitték. A Ságvári erdőn áthatolva nagyobb tisztásra, egy hatalmas makkfához értek, melyre 1930-ban Szent Vendel képet helyeztek. A szent imája után kicsit megpihenve itt gyűjtöttek pénzt a vízhordó egy-két fiatalnak, akik egész úton gondoskodtak a szomjúság oltásáról. A következő állomás a fák közt rejtőzködő Jabapuszta lett, hol hűtött aludttejjel várták a fáradt búcsúsokat. A rövid pihenőt és uzsonnát követően a meredek úton rendezett sorokban továbbhaladni nem lehetett. Kisebb csoportokba verődve beszélgettek, régi, ritkán hallható Mária-énekeket énekeltek ezen a szakaszon, a terefere utón. Alkonyatra értek be Kapolyra, gyertya-59