Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
szalmát a házba hozott többi tárggyal együtt az asztal alá helyezték. Hitték, hogy ezáltal állataik egészségét biztosítják. Rácalmáson az abrosz alá szalmát és pénzt tettek, s itt az abrosznak újévig fenn kellett maradni. Az asztal alá szintén szalma került. Egykor a láncot is behozták és oda tették, hogy olyan egészségesek legyenek, mint a vas. (A baranyai szerbek a karácsonyi mosakodás után az asztal alatt lévő fejszére, szekercére álltak, hogy kemények legyenek, mint a vas. - Sarosácz, 1974.284.) Az utóbb említett két Duna menti településen az asztal közepére állították azt a szakajtót, melyet a délután folyamán a gazdaasszony nagy gondossággal készített elő. Különböző magvakat, főleg búzát, rozsot, zabot, árpát, kukoricát, babot, lencsét rakott bele, majd ráhelyezte a karácsonyi kalácsot. Ezen kívül kerülhetett ide alma, dió, szőlő, hagyma, pirospaprika, mazsola. Dunapentelén a búzával, árpával, kukoricával, dióval és kaláccsal megtöltött gabonáskosarat leginkább a szentkép alá helyezték. A kosarat karácsonytól újévig nem bontották meg, tartalmához nem nyúltak, a szobában tartották. Tették mindezt azért, hogy a felsoroltakból jó termésük legyen. Az ercsi katolikusoknál a különböző terményekkel és szénával telt fonott kosár (kotarica) az asztal alá került, hogy áldást nyerjen. Karácsony végén vitték ki s adták tartalmát a baromfiaknak. Itt az asztalra terített fehér abrosz alá egy százast tettek, hogy a jövő évi pénzbőségük biztosítva legyen. Rácalmáson badnji dan délutánján mikor a gazdaasszony a szakajtót megtöltötte, a búzából a tűzhely négy sarkára is tett pár szemet, hogy legyenek kotlósai. Százhalombattán viszont vacsora végeztével nem kelhetett fel a gazdaasszony az asztaltól, sőt, az edényeket, a megmaradt ételt sem szedhette le, egyáltalán nyugodtan kellett ülnie, hogy kotlósa is ilyen legyen, ezáltal sok csirke keljen. Régebben a vacsorához való előkészület alatt a szerb gazda tömjénnel füstölte ki a szobát. Székesfehérváron ezután, még a vacsora előtt elénekelte a „Rozdenstvo tvoje..." kezdetű éneket, majd észak felől kezdve a szoba mind a négy sarkába egy-egy diót vetett. Közben mondta: „U imja oca i sina i svatoga duha, amin!" (Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen!) Egyes személyek a dióvetés szokását a legutóbbi időkig megőrizték. Ercsiben a század első harmadában vacsora előtt a családfő kiment az udvarba, a magával vitt szentelt vízzel a háznak mind a négy sarkát kereszt alakban meghintette, közben imádkozott, hogy semmi baj ne érje a házat. Karácsonyeste a délszlávok széles körben világot gyújtottak. A dél-magyarországi szerbek a század elején karácsony előestéjén minden munkát korán elvégeztek, s mihelyt szürkülni kezdett, kivilágították a házat és a házi védszent képe előtt meggyújtották a mécsest. (Juga, 1913.81.) A szabadkai katolikus bunyevácoknál karácsonykor a gyertya mindig égett és az asztal terítve volt. (Iványi, 1892. II. 601.) A Budapest környékén élő szerbeknél régente, amíg vacsoráztak, a ház összes helyiségében s az istállóban gyertya égett. A II. világháború után sokhelyütt már villanyt használtak. (Deisinger, 1972.178.) Gyűjtésünk szerint a szerbeknél az asztalhoz ülés perceiben a gazda gyújtotta meg a karácsonyi kalács és a csíráztatott búza közepén álló gyertyát, valamint az ikon alatt, előtt álló mécsest. A világító eszközök az ünnepi időszakban rendszeresen, különösen étkezésekkor égtek. A katolikusok szintén gyertyát gyújtottak. Milovan Gavazzi szerint a karácsonyi gyertya a halottak emlékét szolgálta. Ezt bizonyítja a vele szemben támasztott követelmény, hogy csak tiszta viaszból lehetett, akár a halotti gyertya; továbbá a vele végzett haláljóslás. (1939.11.11,12.) 596
