Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

szalmában született. Sőt, a szalmát a görögkeleti karácsony jelképének tartották, mondván, náluk ez volt, míg a katolikusoknál karácsonyfa. Dunapentelén a családfő vitte be a szalmát és rendszerint segítettek neki a gyerekek. A dunapentelei Vesző Timó 1951-ben így mesélte el a szokást: „Napnyugta után készítettünk szalmát a konyhában. Mikor a csillagok kigyünnek, bevisszük (t. i. a szobába), gyújtunk gyertyát, úgy imádkozunk, karácsonyi imádságot mondunk." (Veress, 1951. 1.) A szalmából azután rövidesen vittek ki az állatok alá, hogy azokat is kedvező hatás érje. Rácalmáson vacsora előtt ugyancsak a gazda vitte be a szalmát, s a konyhát, szobát, egyaránt teleszórta vele. így emlékeztetett az istállóra, hol Jézus született. Százhalombattán a gazda az udvarban estére előkészített egy nyaláb szép száraz szalmát és egy kisebb nyaláb szénát (seno). Vacsora előtt a gazda és felesége kivételével a család tagjai kivonultak érte, majd egy szál gyertyával, lószerszámokkal, gyeplővel, istránggal és a kotlós formájú tésztával (sveca, oglavni kajas, uzde, stranga i kvocka) együtt vitték be. A menet élén a család legifjabb tagja haladt, kezében égő gyertyával. Karácsonyeste alkalmából köszöntőt mondott, kívánva sok szerencsét, jó egészséget, bő termést a család minden tagjának. A többiek szétszórták a szalmát a házban, egyidejűleg a „Rozdenstvo tvoje..." (Születésed...) kezdetű tropart (egyházi ének) énekelték. A gazda és a gazdaasszony fogadták a köszöntőket, és egyikük búzát szórt fejükre, hogy áldottak legyenek. Más családoknál a gazdával az élen, kor szerint egymást követve vitték be a gyerekek a szalmát. Legnagyobb nyalábot az apa fogott magához. A házba vonulva a kotlós hangját utánozva mondták: „Piu-piu, kvo-kvo!" Még sántítottunk is hozzá, akár a csirkéit vezető tyúk. A feleség búzát szórt a belépőkre. Mindezt az állat- és terményszaporulat érdekében végezték. Az ercsi katolikus délszlávoknál 6 óra fele, a vacsorához készülődés idején vitte be a gazdaasszony a szalmát. Őt követték, neki segítettek a gyerekek, mindegyik vitt valamennyit. Végül vastagon elterítették, ők is emlékezve arra, hogy Jézus szalmán született. A szalma a görögkeletieknél általában karácsony harmadik napjáig, a katolikusoknál aprószentekig (sibarí) vagy vízkeresztig (tri kralja) maradt a lakásban. Székesfehérvárott a század elején három, a két világháború közt már két nap után vették ki. A vastagon elterített szalmán addig a gyerekek örömmel játszottak, hancúroztak, egyes családtagok éjszaka azon is aludtak. Rácalmáson a harmadnap kivitt szalmát a kertben a gyümölcsfák alá szórták, hogy jól teremjenek. A szalma mágikus funkciót töltött be, ilyetén erejét éppen a széthintés tényével nyerte el. A mágikus erő azután nemcsak a karácsonyi ünnepkör kezdetén, hanem az egész év folyamán érvényesült. (Kiss, 1964.102.) Abadnjak és a szalma bevitele illetve a vacsora karácsony ünnepének kezdetét jelentette. A karácsonyi asztal A szalma szétszórása, elhelyezése egybeesett a vacsora, a karácsonyesti aszta1 előkészítésével. A szalmából a magyarországi délszlávoknál az asztalra is jutott, egyes helyeken közvetlenül az asztallapra, másutt a felterített abroszra. Székesfehérváron az asztalra kereszt alakban helyeztek le pár szál szalmát, úgy terítették rá az abroszt, vagy a már feltett ruhadarab alá csúsztatták be. Százhalombattán az asztalra a szalmával azonos szerepű szénából raktak, a széna alá pedig, az asztal egyik sarkába ezüstpénzt helyeztek, majd az egészet abrosszal takarták le. A megmaradt szénát, 595