Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Székesfehérvár polgárosult szerb családjainál karácsony estére nyomott mintájú nap, hold, csillag formájú süteményeket sütöttek. A Duna mentén élő szerbek szívesen formáltak tésztából állatokat, így ökröket, kacsákat, kotlósokat. Ezeket azonban nem helyezték a nagy kalácsra, önmagukban hagyták. Százhalombattán az ökröket (volovi) párban formázták meg, tésztaszállal kötötték egymáshoz. Badnji dánkor a gazdaságba tartozó marhák szarván törték meg, hogy az állatok egészségesek legyenek. Azután mézzel kenték meg, s egész nap eszegettek belőle, mivel a böjt miatt hagyományosan sem reggelit, sem ebédet nem főztek. Ugyancsak mézezték és úgy itták egész nap a pálinkát. A kotlós (kvocka) formájú tésztát a vacsorát megelőzően külön szertartás keretében vitték be a gyerekek a házba. A karácsonyi kalács tésztájából készült még a zdravlje (egészség) elnevezésű, négyszögletes formájú kenyér. Amint neve mutatja, általa kívánták biztosítani, hogy a család minden tagja egészséges legyen a jövő esztendőben. Mielőtt betették volna sülni, tetején annyi bevágást végeztek, ahány tagú volt a család. Rácalmáson kettővel többet: egyet a háznak, egyet pedig azokért a személyekért, akik nem gyakorolták a szokást. Pomázon a péknél süttették meg a kenyeret, aki a családtagok számán túl még két vonást húzott: egyet a vándor (putnik), egyet a badnji dani első látogatója (polaíajnik) számára. (Kiss, 1964. 98, 99.) Százhalombattán viszont a már kisült kenyérből vágtak le este egy darabot a látogatónak (polozajnik), amit azonban végül is a szegényeknek adtak, akik jöttek karácsonyestét köszönteni. A kenyeret kisülés után mézzel kenték meg, úgy fogyasztották. Vacsoránál minden családtagnak adtak belőle egy darabot, amit kötelező volt megenni, hogy a következő évben egészségesek legyenek. A kenyérből esetleg megmaradó részt az ünnepek alatt fogyasztották el. Deisinger Margit a Budapest környékén élő szerbek (területünkről Százhalombatta, Rácalmás, Dunapentele) körében végzett gyűjtése nyomán írta a zdravljeról: „A főváros környéki szerb falvakban mindenhol hosszúkás formájú kenyeret készítenek fehér lisztből, tojás és zsír nélkül.Több faluban kicsit megkenik mézzel, pl. Pentelén, Búzakalászon. Ezt a kenyeret zdravljenak, egészségnek nevezik. Kisütés előtt annyiszor bevágják, ahány személy van a házban. Ezen kívül egyet a ház részére vagy az egészségnek, és még egyet a szegényeknek vagy utasnak." (1972. 170.) Szentendrén a múlt század második felében a zdravljet a bogatica és a vinograd nevű kalácsokkal együtt ismerték, készítették. (Kiss, 1982. 47.) Már nem karácsony estéhez, hanem az ünnep első napjához, annak igen archaikus kellékeként kapcsolódott a cesnica elnevezésű pénzes kalács. Maga a kifejezés ószláv eredetű, de a mai szláv nyelvekben is szerencsét, szerencsekalácsot jelent. A szerencsehozó kalácsról már Karadzic is említést tett. (Kiss, 1988. 69.) A éesnicakészítésnél meghatározott feladatai voltak a férfiaknak illetőleg a nőknek. Dunapentelén a tészta készítéséhez szükséges vizet szótalan víznek nevezték, mivel a gazda szótlanul hozta napfelkelte előtt. A más nemzetiségűek már tudták, hogy a szerb férfi mi járatban van, nem szóltak hozzá, csak fejbólintással köszöntötték. (Deisinger, 1972. 182.) Százhalombattán is jól emlékeztek rá, hogy az ételhez szükséges vízért kora reggel a férfi ment. Hazaérkezve beköszöntött, a felesége fogadta: - „Hristos se rodio!" (Krisztus született.) - Va istina se rodio!" (Valóban megszületett!) Azután az asszony megkérdezte: - „Sta nosi§?" (Mit hozol?) A férfi felelt - „Srecu, zdravlje i napredak!" (Szerencsét, egészséget és előrehaladást!) Az utóbbi kérdés-feleletet háromszor ismételték el. A férfi által meghozott vízzel 592