Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Kalácsok A karácsonyi-újévi ünnepkörben szinte rituális szerepet játszottak az agrár kultuszban gyökerező kenyérfélék, kalácsok. A karácsonyi kalácsok még napjainkban is szerves tartozékai a délszlávok ünnepének. A szerbeknél több, a horvátoknál kevesebb a rituális kalácsok száma. (Kiss, 1988. 64.) Készítésük a gazdaasszony legfőbb karácsony előtti feladatát képezte. Százhalombattán a háziasszony tucin dan este előkészítette a kenyér (lebac) gyúrásához szükséges faedényt (nacivo), a nyújtófát (oklagija), deszkát (daska) és kovászfát (rasje). Az ünnepi alkalomra figyelemmel nem közönséges kenyérlisztet, hanem finom fehér lisztet használt. Badnji dan hajnalán felkelt, megdagasztotta a tésztát, majd az alapanyagot különválasztotta a kenyér és a kalácsok számára. Dunapentelén még emlékeztek rá, hogy a század elején a gazdaasszony az éjszaka közepén felkelt, kitakarított, s hajnalban, négy órára kisütötte a kalácsot. Az idősebbek később is ügyeltek rá, hogy mire világosodott, mire a nap felkelt, készen legyen a kenyér és a kalács. (Deisinger, 1972. 170.) A szerb karácsony ünnepének egyik legfontosabb tárgyi kelléke a sokfele karácsonyi kalácsnak (bozicni kolac), területünkön inkább nagy kalácsnak (veliki kolac) nevezett kultikus-vegetációs célzatú, alakos sült tészta volt. Egykoron akár a kenyeret, ezt is a kemence alján sütötték, az utóbbi időszakban azonban már speciális kerek tepsiben. Ebből eredő alakját alul tésztaabroncs vette körül, míg tetejét a keresztet formázó két sodrott tésztaöv (opaselo vagy pojas) négy részre osztotta. A kereszt közepére tésztából kiformált rózsát (ruza), ekörül a felület kitöltésére szimbolikus értelemmel bíró tésztadíszeket, figurákat helyeztek el. Rácalmáson a hordó bort, a kalász búzát, a galamb békességet, a kéz Isten kezét és áldását, a virág szeretetet jelképezett. Megjelenítették tehát mindazokat az anyagi és szellemi értékeket, melyre szükségük volt. Dunapentelén és Százhalombattán úgy mondták, mindazt megformázták, amivel foglalkoztak, ami a háztájhoz tartozott, amiből kívánták, hogy a következő évben sok legyen: búzakalászt, boroshordót, szőlőlevelet, kotlóstyúkot, kiscsibét, kazlat, malacokat, jászolt. A díszítőelemek közt a gazdaasszony tetszése szerint válogathatott, bár többségük hagyományosnak számított. Akisült kalács rózsájába, tehát közepére gyertyát vagy bazsalikomot tettek. Az ercsi katolikus délszlávok karácsonyi, kenyérlisztből készített kalácsukat curiknek, ritkábban badnjaknak nevezték. Rajta apró tésztadíszek formájában a családból, a majorságból, a gazdaságból igyekeztek minél többet megjeleníteni. Közepére pálcára tekert tésztát helyeztek, mely sütés közben kinyílott, búzakalász formát öltött. Tökölön (Pest m.) a curek közepére szintén kalász került. (Deisinger, 1972. 170.) Apomázi (Pest m.) szerbek minden bizonnyal legősibb, legeredetibb karácsonyi tárgyi kellékei közé tartozott a nap (sunce), a hold (mesec) és a szőlőskert (vinograd) nevú kalács. A nap kerek, a hold sarló, a szőlőskert négyzetes alakot formázott, ez utóbbin a barázdákat tésztacsíkok, a szőlőtőkéket pontok jelezték. Ilyen hármas összetételben sütötték ki, szimbolikus értelemmel bírtak. (Kiss, 1964. 99.) Az említett három kalácsformát a százhalombattai szerbek ugyancsak ismerték. Emellett még megemlítették a kerek formájú szérű (guvno) elnevezésű kalácsot. Mindegyiket mézzel kenték meg, karácsony estéjén és napján fogyasztották, de adtak belőle a szegény köszöntőknek is. Nyilván az említett alakú kalácsokkal is összefügg, hogy 591