Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

DÉLSZLÁV SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK A délszlávok múltja A délszlávok megjelenése a Dunántúlon, azon belül a történelmi Fejér megye területén, szoros összefüggésben áll az oszmán-török birodalom balkáni, majd magyarországi terjeszkedésével. Székesfehérvár 1543. szeptember 4-i eleste a megye sorsát hosszú időre meghatározta, egyidejűleg kezdetét jelentette a török berendezkedésnek, s a szolgálatukban illetve uralmuk alatt álló délszlávok feltűnésének. Az elfoglalt erődítményeket, így Székesfehérvárt őriző török várvédők segédcsapatát ugyanis azok a martalócok alkották, akik nem a törökök, hanem döntően a délszlávok, elsősorban a szerbek - korabeli elnevezéssel a rácok - és a bosnyákok közül kerültek ki. Székesfehérvár (a szerbek illetve a törökök ajkán Stolni Beograd) török helyőrségének rögvest a vár elfoglalása után, 1543. szeptemberében készült zsoldlajstromából kiderül, hogy a 2978 várvédőből 459 tartozott a martalócokhoz. Parancsnokuk ugyan török aga volt, de a kisebb egységek (ódák) élén jórészt névszerint is megjelölt szerb századosok (szermájék) álltak. A későbbiekben keletkezett defterek szerint sem hiányoztak a martalócok közül a délszlávok, sőt kőműves, ács, kovács munkát végző szerb martalócokról, továbbá tüzérről is szólnak. (Velics-Kammerer, 1886.1.17-458.) Valószínű, hogy a nős katonák magukkal hozták családtagjaikat, majd jöttek a délszláv nemzetiségű kereskedők, kézművesek. (Jakáic, 1962.11.) Ok vetették meg a későbbi Rácváros alapját, összhangban azzal a török stratégiával, hogy a segédnépek feladata a külvárosok védelme. Székesfehérvár ezen külső városrésze a vártól dél-nyugati irányban alakult ki, a Sziget nevű külváros mellett, mocsaraktól körülvett szárazulaton. A15 éves háború eseményeihez - köztük a város időleges felszabadításához - kapcsolódó 17. század eleji metszeteken Székesfehérvár nyugati részén már jelölték a palánkkal körülvett Rácvárost, középpontjában egy templommal, körülötte rendszertelenül elhelyezett épületekkel. A csaknem másfél évszázados török uralom alatt az abszolút értelemben csökkenő helyőrségi létszámon belül a délszláv elemek részvétele egyre nagyobb arányú lett. Evlia Cselebi, az ismert török utazó 1664-ben egyenesen úgy mutatta be Székesfehérvár lakosságát, hogy „a város népe bosnyák, de magyarul és németül szépen és jól tudnak, törökül azonban nem igen". Evlia Cselebi külön megemlékezett Uzun külvárosról, mely a Rácvárossal volt azonos. A sövény kerítéssel, deszkákkal, ágyukkal védett külvárosban főleg keresztények lakták a többnyire szegényes, de tágas deszkaházakat. A dzsámikon, mecseteken, boltokon kívül három keresztény templom is állt itt, kettő a szerbek és bolgárok, egy pedig a magyarok számára. (1904. II. 48-49.) A második görögkeleti templom létét azonban kevés további adat támasztja alá. A város török alóli felszabadítása után, 1688-ban készített összeírásokban „rác" megjegyzéssel több szerb lakos, ház- illetve telektulajdonos, továbbá templomuk leírása szerepel, ami a délszlávok folyamatos jelenlétének bizonyítéka. (JakSic, 1962.16.) A város katonai parancsnoka 1689. januárjában azt rögzítette, hogy a Rác- és Palotavárost magában foglaló külvárosban egy dzsámi és egy rác templom 577