Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

a farsang, a szőlőhegyi mulatságok legfőbb időszaka sem tart ennyi ideig. Leírása mégis becses számunkra, mert kiderül belőle, hogy az Öreghegy ma már eltűnőben lévő borházainak elődei már a XVII. század második felében megvoltak, s azokba mulatni, pinceszerezni jártak a fehérváriak. Török vendégünk híradását Vályi András 1796-ból ránk maradt leírása hitelesíti. Vályi Székesfehérvárról ezt írta: „Vidékjének földgye kiváltképen termékeny, bora elég van, s nevezetes szőlős kertyeikben az, hogy tsak nem minden lakosoknak jeles épületetskéjek van kívül, és magoknak mulatságokra leg inkább oda szoktak kijárni; 's azok az épületetskék a'Várostól igen szépen látszanak, sőt a' vidéknek is nem kevés elevenséget szolgáltatnak." (1796,1. 667). A pinceszer a szőlőhegyi mulatozás sajátos alkalma, amely a Dunántúlon napjainkig élő szokás. A szőlősgazdák családjuk szükségleteinek megfelelően hordták haza szőlőhegyi pincéjükből a bort. Az idősebbek télen lehetőleg naponta felkeresték a pincét, sokszor csak azért, hogy megnézzék: nem csöpög-e a hordó, nem pattant-e meg a hordóabroncs? A boraikra igen büszke szőlősgazdák a pincéjük felé járó ismerőseiket behívták borkóstolóra. Az így összejött emberek sorra járták egymás pincéit. A borkóstolás mindenütt megismétlődött. Szórakozásra, beszélgetésre, nótázásra jó alkalom volt a pinceszer. Gyakran ugratták is egymást a szőlősgazdák. Sukorón például ilyenformán: „Te Józsi, hordóíze van ennek a bornak!" Mire a felelet: „Hát zsákíze nem lehet!" Szóval és nótával bíztatták egymást az ivásra, úgy, ahogy az a pincékben a csákvári fazekasmesterek által készített zöldmázas boroskorsókon olvasható: Igyál jegyző, igyál pap, Nem lesz mindig János nap! A gazda névnapján (András-napkor, János-napkor, József-napkor), a nagyobb ünnepeken (karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor), de leggyakrabban farsang idején tartottak pinceszert. A székesfehérvári Öreghegyen tartott pinceszereken gyakran kemencében sült libafertállyal és forgácsfánkkal vetették meg a bor ágyát. Komlóval kelesztett, két arasz magas házikenyér s az utolsó zöldpaprikák kerültek a libahúshoz a férfiak bicskája alá. Akik ilyen előkészítés után kóstolták meg a savanykás öreghegyi bort, azok ritkán kaptak tőle gyomorfájást. Nem is rúgtak be tőle, legfeljebb vidám nótázásuk hallatszott hazafelé menet az Öreghegy dűlőin. Pinceszerhez hasonló hangulat alakult ki a borfejtések alkalmával is. Az első fejtésre karácsony és újév között, vagy január elején került sor. Velencén a gazdának a hordók emelgetésében, a seprő kiöntésében rokonai, barátai segítettek. A segítők egyben tanácsokat is adtak, hogyan keverjék, hogyan házasítsák a különböző borokat a fejtés után. Munka közben kénytelenek gyakran kóstolgatni az italt, így hamarosan a pinceszerezéshez hasonló hangulat alakul ki. A munkát ilyenkor abba is hagyják, és teljesen átadják magukat a szórakozásnak, mulatásnak. A következő napot aztán ismét borfejtéssel kezdik. A pinceszerezésen Fejér megye falvaiban általában csak a férfiak vettek részt. Pákozd és Igar szőlőhegyeiről azonban ismerjük a nők pinceszerezését, az asszonyfarsangot is. Pákozd szőlőhegyein századunk első felében még „a farsang búcsúja az asszonyoké volt". A férfiaknak a farsang utolsó vasárnapján otthon kellett maradni, az állatokat és a háztartást ellátni, a pincébe a nők mentek. Egész nap ott ittak, mulattak a férjes asszonyok. A asszonyok-lányok pinceszerezésének szokása Igaron 571