Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

ч Időjárásai kapcsolatos megfigyelések is fűződtek Szent György naphoz. A néphagyomány szerint e nap táján az eső aranyat ér a termésre. A néphit tükröződött vissza az egyik 19. század végi székesfehérvári hírlapi tudósításban: „A búza igen szép, hanem könnyen baj lehet, ha nem ér mostanában utol bennünket a török átok, mely tudvalevőleg úgy hangzott: Verd meg Allah a magyart szentgyörgynapi esővel!" (SZ 1885.ápr. 26.) A néprajzi szakirodalom is megemlíti, hogy Fehérváron mondai csökevényként török átka a neve a Szent György nap táján hulló esőnek, mely jó termést ígér. (Bálint 1976.309.) A vetések megáldásának szertartását a katolikus egyház Márk napján (ápr.26.) végezte. Hazánkban már a középkorban volt búzaszentelés, és a megáldott búza már régóta megbecsült népi szentelmény. (Bálint 1977.1.316.) Századunknak csaknem a közepéig a szentelést nyilvánosan, kint a mezőn, körmenettel is megünnepelve, főleg asszonyok, leányok részvételével végezték. A palotavárosiak is csatlakoztak a székesegyházból püspöki, kanonoki vagy préposti vezérlet alatt induló reggeli-délelőtti körmenethez. A szentelést a budai sorompónál, a vörös körösit közelében fekvő búzaföldeknél végezték. A processió résztvevői a földről letépett félmaroknyi vagy pár szál gabonakalásszal érkeztek meg. A szentelményt otthon a gazdaasszony a szobai feszülethez tűzte, a szentelt barka mellé tette. Szívesen csatlakoztak a palotavárosiak a felsővárosi templomból kiinduló körmenethez is, melynek élén három lány haladt zászlóval, majd a pap, kit az asszonyok követtek. A legközelebbi búzatáblánál tartották a szentelést. Május elseje a fiatalság tavaszi örömünnepe, mely napra virradóra Palotavárosban is májfákat állítottak. A legények éjszaka, titokban az erdőről szépformájú jegenye vagy fenyőfát hoztak, törzsét megtisztították, hegyén az ágakat meghagyták, szalagokkal, kendőkkel, üveggel díszítették fel. Alányosházak elé vagy az udvarára állították, különösen oda, ahol több eladó leány lakott. Táncalkalmat, udvarlási lehetőséget adott, május vasárnapjain esténként a fiatalok 6-7 órától éjfélig a felállított májfák alatt időzhettek. „A tarkakendős, pántlikás, díszes májfa körül május vasárnapjain hangulatos táncmulatságot tartottak." (Lukács 1981.49.) Az eseményre Alsóvárosból is jöttek. A zenét egy-egy harmonika szolgáltatta, némelyik helyen a háziak bort és süteményfélét is kínáltak. A paraszti városrészekben egyébként általános volt a májfaállítás és a hozzákapcsolódó harmonikára vagy citeraszóra tartott vasárnapi tánc. (Pesovár 1959.90.) Áfát május utolsó vasárnapján, immár nyilvánosan táncóták ki. A máfjadöntés után a mulatság, a tánc az éjszakába nyúlóan folytatódott. Májushoz már igen régi idők óta közös kirándulások, ünnepi lakomák, majálisok is csatlakoztak. Pest-Budán a 18. század végén főúri körökben is megünnepelték május elsejét. József nádor minden évben a palatinális erdőcskében nagy mulatságot rendezett, hol zsákfutás, póznamászás, birkózó verseny is volt. (Dömötör 1979.133.) A tavaszi virágzás, zsendülés nyomán Fehérváron a 19. század végétől május elsején vagy „május első vasárnapján a kirándulók nagy számban keresték fel a zöldet, s az egész város a szöllőben, Rózsáskertben, Sóstón és egyéb helyekben keresett üdülést." (SZV 1897. máj. 4.) Esetenként a Rózsáskertben majálist rendeztek különböző versenyekkel, birkózással, bukfencezéssel, zsákbanfutással, énekkel. (SZV1898. máj. 3.) A 19. század közepén május elsején reggel zengett a katonamuzsika a főváros utcáin, s a közönség a Városmajorhoz ment ünnepelni. (Dömötör 1979.134.) Mintegy 50