Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

A tavasz, a melegebb idő beköszöntével az emberek szívesen töltötték idejüket a szabadban, felkeresve a faluhoz, városhoz közeli, szépfekvésű erdőt, ligetet, negyet. A kirándulást Emmaus-járásnak, emmausmenetelnek hívták. Az egyház tanítása szerint ugyanis a feltámadt Krisztus ezen a napon két, Jeruzsálemből Emmausba igyekvő tanítványával találkozott, beszélgetett és vacsorázott. (Lukács 24.13-31) Baranya,Tolna, Veszprém és Pest megye németajkú lakói erre emlékezve húsvéthétfő délutánján a faluszéli borospincékhez vonultak ki lakmározni (Bálint 1976.313; Dömötör 1979.104.). Nagyvárosi példát említve a kecskemétiek Emmaus elnevezésű, a szabad mezőn történő mulatságára utalunk. (Kubinyi-Vahot 1853.1.101.) Székesfehérváron a múlt század utolsó harmadában már hagyományosnak, régi szokásnak tartották az Emmausba vándorlást. Legtöbb család úgy ünnepelte meg, hogy kirándult a közeli szőlőkbe, Öreghegyre. Akiknek ez nem állt módjukban, azok is felkeresték a város kies helyeit, hol legalább friss levegőt szívhattak (SZ1885. ápr. 7.). Az Emmaus-ünneplést valószínűleg a megyeszékhely német eredetű lakossága hozta magával régi hazájából, s tőlük vették át a magyarok. Ám az sem teljesen kizárt, hogy a középkori magyar kultusz élt tovább. A tavasz közeledte, a természet újjászületése miatt húsvét napján a magyar nyelvterületen fokozott figyelemmel fordultak a határ, a termőterület felé. A palotavárosiak is megszemlélték búzaföldjeiken a vetést. Azt tartották „ha húsvétkor a varjúnak gatyakötésig ér a búza, akkor nem sokérő termés lesz." Ennek változataként egy 19. század végi közlés szerint a városban az a gazdasági közmondás élt, „ha május elsején nem tud elbújni a csóka a vetés között, nem várható jó termés". (SZ 1887. máj. 22.) József nap (márc. 19.) az ismert kalendáriumi eredetű időjárási regula szerint a meleget hozta, egyben a zöldségvetés ideje volt. Április elsejét a bolondok napjának tartották. Múlt század végi híradás említi, hogy az áprilisi járatást „nemcsak az apró emberek, de a nagyok is szeretik". (SZ 1885. ápr. 2.) Kisebb tréfákkal a palotavárosiak is beugratták, becsapták egymást. Századnap kor (ápr. 10.) is vetettek uborkát. Szent György nap (ápr. 24.) Európa nagy részében a tavasz kezdetének számított, s a magyarság életébe fontos határnap volt. Palotavárosban is ekkortól harangozták a nyócat, hogy azután szeptember 29-én, Szent Mihálykor ismét visszatérjenek az este hét órai harangszóra. György napjára ugyanis hosszabbak lettek a nappalok, s rendszerint megjavult az idő is. így rakhatták (vethették) a kukoricát, vele együtt a krumplit („előtte a fagyok még könnyen elvihettek"), s a pásztorok ez idő tájt hajtották ki először az állatokat. Szent György napra a magyar népi hitvilágban a boszorkányok és más rontó lények felfokozott tevékenysége jellemző. Palotavárosban is csak György nap után volt tanácsos az ágyruhát a szabadba kitenni, mert különben bejött a betegség. Figyelemreméltó, miként vélekedtek Székesfehérvárott a századforduló után Szent György napjáról. „Amikor még nem a kalendárium szerint számítottak az emberek, Szent György és Szent Mihály napjai voltak az év fordulói. Az új évet csak megünnepelték, mert pirosbetűs volt, de a régi falusi meg városi élet is csak e két nap körül forgott. Szent György nap volt az igazi új év. Ekkor történtek a szegődtetések, akkor vándoroltak a tulipános ládák egyik határból a másikba. Ekkor kezdődött a mezei munka, a tavasz." (SZV1908. szept. 29.) 49