Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
lakodalom részbeni továbbélésének tekinthető. Egyébként is több faluban előfordult, hogy a jó lakodalomban másnap délig mulattak. A szélesebb környékben a múlt század második felében általános lehetett a kétnapos mulatozás. Lévay Lajos azt írta, hogy Sárkeresztúron a két rokonság csak a második este jött össze a vőlegényes háznál, s ez megint felért egy jókora lakodalommal. (1890. 118.) Az utóbbi szokás átmenetet képez az utómulatságok, így a nászvendégség felé. A haza készülő vendégeket a háziak igyekeztek tartóztatni, saját hírüket, presztízsüket ezáltal is növelni, hiszen a faluban évekig évtizedekig beszéltek egy-egy jól sikerült lakodalomról. Az I., de különösen a II. világháborút követően a mulatság végeztével az örömszülők vagy a szakácsnők a szétszéledő vendégeknek kóstolót, főleg süteményt, esetleg húst pakoltak. A szükségképpen felhalmozott étkek maradékát így osztották el. A vigadozás befejeztével a rendrakás, a kölcsönkért tárgyak visszavitele, a takarítás a vőfények és a közeli rokonok segítségével történt. Házasság más községbelivel A tendenciaként érvényesült lokális endogámiával összhangban más faluból, vidékről nem gyakran hoztak menyasszonyt. Akinek községen belülivel nem sikerült házasságot kötni, azt megszólták, hogy senki nem ment hozzá illetve senkinek nem köllött. Vagy más szemszögből: az a legény hozott leánt illetve az olyan leányt vitték e(l), akit a falujában nem eléggé becsültek, nem sokra tartottak. Ahogy Csókakőn mondták, akit elakszentátok. A sommás ítéletek rendelkezhettek ugyan bizonyos igazságtartalommal, azonban az ilyetén általánosítás megalapozatlan volt. A falun kívülről házasodok általában a két kistájon belüli községekből hoztak feleséget. Ezen túl a Velencei-tó környékéről illetőleg a csákváriak a megye északi területéről. így a csákberényiek a 19. századi anyakönyvek szerint szinte kizárólag a közeli falvak lakóival kötöttek házasságot. Elsősorban Zámoly, Csákvár, Bodajk, Sárkeresztes, Moha, Pátka, Fehérvárcsurgó, Mór, Magyaralmás, Lovasberény jött számításba. (Vadász, 1982. 72.) Századunkban a mohaiak sárkeresztesiekkel, iszkaszentgyögyiekkel, magyáramlásiakkal, fehárvárcsurgóiakkal, bodajkiakkal, csónakkal, pákozdiakkal, sukoróiakkal házasodtak. Sárkeresztes lakosságát házassági kapcsolatok különösen Mohához, Iszkaszentgyörgyhöz, Fehérvárcsurgóhoz, Zámolyhoz, Csákvárhoz, Pátkához, Pákozdhoz, Szabadbattyánhoz fűzték. A sörédiek csákberényiekkel, bodajkiakkal, móri magyarokkal házasodtak. Móri németajkúak a környék magyar falvainak lakóival nem léptek frigyre. Más faluból származó, vidéki menyasszonyért felpántlikázott, zsebkendővel, virággal díszített, csengős lovaskocsikkal mentek. A vőlegény és a násznagy elöl haladó kocsiját még vagy három-hat másik követte, rajtuk a vőfényekkel, koszorúslányokkal, a vőlegény barátaival, fiatal leányokkal, ifjú házasokkal és a cigányzenészekkel. Az utat vágtában, énekelve, kurjongatva, a magukkal vitt üvegekből bort fogyasztva tették meg. Az érkező násznép elé a menyasszonyos háztól fogadó küldöttséget menesztettek. Egy vagy két vőfény kocsira ült és a vőlegény elé siettek. Egymás közelébe érve a két menet lelassított, a fogadókocsi végighajtott az érkezők mellett, majd megfordulva a vőlegényes fogat mellé állt. A vőfény a kocsiról leszállva odalépett a vőlegényhez. Máskor a két fél képviselői egymástól tisztes távolságban megálltak, 468
