Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

csókakői) tikverőzés így, hasonlóan a búcsúhoz és a disznótorhoz a szőlőhegyben folytatódott, végződött. Párhuzamként említjük, hogy a Velencei-tó mellett, Sukorón is a lakodalom végeztével mentek tyúkverőbe. Felöltöztek lárvákba (álöltözet, álarc) és az ismerősöket sorra járták. Miután visszaérkeztek a lakodalmas házhoz, a kapott ajándékot megsütötték. (Pesovár, 1983. 31.) Alakodalmi tikverő igen régi időkre visszanyúló, nagy hagyománnyal rendelkező szokás a magyar népnél. A levéltári adatok mellett a 20. század eleji szokásgyakorlás bizonyítja, hogy mélyen belegyökerezett a magyar néphagyományba. (Újváry, 1980. 247.) A Győr megyei Felpécen az egyház 1756-ban megtiltotta a szokást: „Tiltjuk a más- és harmadnapos lakomázást, úgynevezett Tyúkverőbe való járást, házról-házra való farsangolást." (Harsányi, 1915. 129.) 1799-ben Túr ke ve másfajta tobzódásokkal együtt a tyúkverőt is eltiltotta: „... úgy a hosszabb lakodalmak, a lakodalmakban való lövöldözések és rendetlen dobzódások és azok alatt tétetni szokott Bemenylő vagy tyúkverőjárások, úgy a muzsikával való kóborlások... a régibb Districtuális végzések által kiszabott büntetések alatt keményen eltilalmaztatnak". (Gy. 1936. 323.) A 19. század második felében számosan leírták a tyúkverőt. Többek között Szegedről és környékéről, a Rábaközből és Baranyából kapott az utókor értesülést. 1890-ben Kiskunhalason így zaljlott le: „Vacsora után ismét mulatnak reggelig, midőn is a vendégsereg legnagyobb része takarodik. De ott marad még tíz-tizenöt legény, akik tyúkverőbe szándékoznak menni... Felöltöznek minél bolondabb és nevetségesebb alakoknak. Egyikük kifordított rossz ködmönt vesz magára, s nyakába hagymafüzért akaszt; másik rossz kalapot tesz fejére, s amellé tollseprőt vagy kukoricaszárat tűz; negyedik tepszit akaszt hátára, amelyen az ötödik egész utcahosszat dobol stb. Miután még borral és pálinkával is ellátták magukat, dalolva, kurjongatva s néha muzsikálásoktól is kísérve, sorba járják azon házakat, amelyek hivatalosak voltak a lakodalomra. Minden háznál hazudnak valamit, hogy ezt vagy azt keresnek; udvaron, konyhában, szobában szétnéznek, a amihez hozzáérhetnek, ellopják. Míg egy-kettő a gazdát vagy a gazdaasszonyt tartja beszéddel, a többi kilopódzik, s ki kolbászt, ki szalonnát csen, ki tyúknak vagy csibének üti el a lábát, amely zsákmánnyal aztán rögtön odábbállnak, - hogy egy másik háznál folytassák garázdálkodásaikat". (Thury, 1890. 404.) Baksay Sándor 1891-ben az alföldi népszokásokról szólva írta: „Hajnalban oszolva szét, a fiatalság nem keresi az álmot, hanem sorrajárja az ismerős rokon- és lányos házakat, s még a szépnem piheni a táncot, ők az udvaron széledező baromfiakat elütögetik a lábaikról, s a martalékot valahol fellakmározzák. Ez a tyúkverő". (1891.16.) A leírások szerint a tyúkverő a lakodalmi ifjúság tréfás, vidám játéka, a lakodalmas nép falujárása volt. A legények a tyúkok leverésével, a lakodalmas ház konyhájára vitelével további lakmározásuk alapját vetették meg.Területünk falvaiban a fiatalok a 18-19. századihoz hasonlóan járták végig a falut, tréfálkoztak, szórakoztattak, magukra vonták a figyelmet, de zsákmányuk (ajándékuk) nem tyúk, hanem más táplálék lett. A szokás elnevezésének magyarázatát sem a tyúkok életét kívánó, hanem a fészekről történő elverésükben adták meg. A tyúkverő eredendően több lehetett, mint egyszerűen a legények tréfája, feltételezhetően volt bizonyos szertartásos formája, valószínűleg a kakasütés szokásával kapcsolatban. (Újváry, 1980. 248.) Az említett csókakői és fehérvárcsurgói gyakorlat az egykor több napig tartó 467