Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

szokásos vers alapszövege már 1791-ből, nyomtatásból ismert. Az országban számos változata élt, közülük ismertetjük a fehérvárcsurgóit. „Nagy szerencsétlenség történt ezen házban, Szegény szakácsnénkkal ott kinn a konyhában. Odavan a keze. Szörnyű fájdalmában Nem tudja mit tegyen, iszonyú kínjában. Hogy a kása forrott, kiloccsant belőle, A szerencsétlenen rögtön segítsenek, Különben csonka lesz, mint számos egyebek, Sohasem szeretnék többet a legények ! " A násznép között elhaladó szakácsnő szűrőkanalába, ritkábban merőkanalába mindenki dobott pár krajcárt, később fillért, majd forintot. Fehérvárcsurgón vele tartott a vőfély is, aki az adakozást elmulasztóknak a kezében tartott meszelő vei végigsimította az arcát. A vacsora egész ideje alatt a muzsikások, a cigányok zenével szórkoztatták a vendégeket. Részükre a zene szünetében valamelyik vőfély szedett pénzt, cigánpénzt, egy jókora tányérba. Az indok mindig ugyanaz volt: a tönkrement hangszerek pótlására, javítására pénz szükségeltetik. „Új hír a faluba tisztelt uraim, Maguknak is elbeszélem panaszaim. A muzsikások nekem nagyon panaszkodnak, Már többet nem tudnak muzsikálni uraimnak. Szegényeknek nagy bajuk lett, A drága hangszer mind összetöredezett. Engem küldtek, hogy pengőmagot kérjek nekik, Mert én megyek hangszert vásárolni nekik. Hogy tovább tudjanak muzsikálni, Csak e tányérba egypár pengőt szeretnének látni." (Csókakőn-Balázsik, 1930-31. 3.) Sárkeresztesen az asztalok közt a pénzt szedő vőfély egyik kezében szűrőkanalat, a másikban fakanalat vitt. Aki nem pénzt, hanem csontot vagy dohányt dobott, esetleg megkísérelt valamekkora összeget kimarkolni, annak alaposan rávert a kezefejére. A násznagyokkal különösen az utóbbi évtizedekben tréfálkoztak. így tortaként krémmel bevont napraforgótányért vagy kör alakú deszkalapot tettek eléjük. A vacsora folyamán, egy-egy étel elfogyasztása után énekelni kezdtek. A felhangzó dalok közt lehetett olyan alkalmi jellegű, mint a csókakőiek Kánai mennyegzője. A bibliai történet szerint Mária, Jézus és tanítványai hivatalosak voltak a galileai Kána városába egy mennyegzőre. A bor fogytával, Mária figyelmeztetése után Jézus a szolgákkal a nagy kőkorsókba vizet töltetett. Amikor ebből kóstolót vittek a násznagynak, kiderült, hogy a víz a legfinomabb borrá változott. (János 2. 1-11.) A történet első megverselt hazai szövege latin és magyar nyelven Kájoni János (? 1630-1687) kódexében bukkant fel. Avers további fennmaradását, bővülését a ponyvairodalom is jócskán elősegítette. Énekelték halotti torban, lakodalmakban, és azokon a vasárnapokon, melyeken a kánai lakodalomról szóló evangéliumot volt szokás felolvasni. A bibliai esemény gyakran szerepelt a prédikációban a házasság isteni eredetének bizonyítására, az Istennek tetsző mulatozás hangsúlyozására. Az ének nyilván egyházi hatásra került a lakodalmi dalok közé. A papok jelenléte, a vőfélyeknek a bibliára utaló versei, s más szokások 448