Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Palotavárost a bőrművességben szerepet játszó, itt lakó nagyszámú mester nyomán csizmadianegyednek, majd a 20. században suszternegyednek is csúfolták. A múlt század végén, s azután egészen az I. világháborúig jeles eseménynek tartották a csizmadia ipartársulat ifjúságának farsangi báljait. Színhelyéül a nagy múltú Arany Ponty vagy röviden Ponty-vendéglő szolgált. A mulatság fényét adó négyeseket 30-40-50 pár táncolta. (SZ 1887. febr. 17, FMN 1895, febr. 14.) A két világháború között a cipészek farsangi estély eikre már az István-termet foglalták le. A századfordulón rendszeresen tartott bált Horváth Mihály Tobak utcai vendéglőjében a Palotavárosi Olvasókör. Papp Imrének a Tolnai utca és a Sütő utca sarkán álló kocsmája az 1920-as évek végéig farsangban katona- és cselédbáloktól volt hangos. (Gelencsér é. n. 52.) A bálok a párválasztásban játszottak nagy szerepet. Aki farsangban vagy tavasszal kezdett udvarolni, az rendszerint a következő farsangban került össze feleségével. Szégyen volt, ha az idősödő lány farsangban nem kelt el, így húshagyókor csúffá tették, tuskót húzattak vele. Konyhaajtójára tuskót kötöttek, s ha ki akart jönni, meghúzta azt, amin a kívülállók jót mulattak. A pártában maradt lányok kicsúfolása országunkban a 17. századtól kimutatható. A vénlány gúnyoló tuskóhúzásra irodalmunk jeleseinél 18-19. századi adatokra lelünk. (Csokonai Vitéz 1976, 44; Dugonics 1820II. 287.) A szakirodalom szerint a két világháború között a Dunántúlon volt élő a szokás (Dömötör 1979. 93; Balassa-Ortutay 1979. 607), ám fel kell hívni a figyelmet az ilyen szempontból elhanyagolt erdélyi adatokra. A kalotaszegi Tordaszentlászlón és Magyarfenesen a legények az öreglányoknak húzták a butykót (Vasas-Salamon 1986. 131, 132), a mezőségi Bonchidán, a Borsa-völgyében Kidén pedig a legutóbbi időkig a butykóhúzás sokszereplős formája élt. (Kallós Zoltán szíves közlése.) Fejér megyében a tuskóhúzást főleg a nyugati területeken gyakorolták. Farsang három utolsó napja a püspöki székesegyház ünnepéül is szolgált. Az Öregtemplomot más hívőkkel együtt ilyenkor a palotavárosiak is felkeresték. Hamvazószerdával zárult a farsang, kezdődött a nagyböjt. A hamu az őskereszténység óta a bűnbánat szimbóluma. Ezen a napon a hamvazás szertartása, mely a böjt kezdetéhez kapcsolódik, országszerte általános. A palotavárosiak is részt vettek a székesegyházbeli szertartáson. „Reggel kilenckor volt az ünnepi istentisztelet, utána hamuszentelés, s a hívek meghamvazása. Az ájtatos hívek nagyszámban tolongtak az oltárok előtt, hogy hamvazásban részesüljenek." (SZ 1898. II. 24.) A hamvaszkodás szokása (a pap hamuval keresztet ír a homlokra) ma is él. A böjtöt hamvazószerda után egy napra felfüggesztették, és torkoscsütörtökön elfogyasztották a maradék zsíros ételt, a farsangi finomabb eledeleket, hogy semmi ne vesszen kárba. Húshagyókedden vagy torkoscsütörtökön tartották a böggőtemetést, mely valójában nem képezte részét a parasztság szokásrendszerének. A századfordulón a polgárság vagy a tűzoltóság bálján az alkalomra írt tréfás versekkel, beszédekkel búcsúztatták a bőgőt, a mulatozás jelképét. A két világháború között a farsang utolsó bálját a zenészek tartották a Szent Imre teremben (köznapiasan a Zimrében) vagy más kisebb helyiségben. A mulatság csak nevében hordozta a bőgőtemetést, búcsúbeszéd vagy búcsúztató cselekmény ekkor már nem fűződött hozzá. A cigányzenészeken kívül más személy, így a palotavárosi iparosok némelyike csak meghívásra vehetett rajta részt. Az este 8 órakor kezdődő, hajnali 4-5 óráig tartó bálon a kor neves helyi 43