Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

A két érintett család közös egyetértéssel az 1920-as évekig a lakodalmat jobbára csütörtökre, valamivel ritkábban keddre helyezte, hogy vasárnap, a vallási szertartás napján ne legyen dáridózás. Az 1576-os hercegszőlősi, az 1587-es csepregi és az 1612-es köveskúti zsinat is ennek szellemében rendelkezett. Az említett egyházi törvények közül az utóbbit idézzük: „Megtiltjuk, hogy a mi gyülekezeteinkben lakodalmi ünnepélyek tartassanak vasárnap... mivel akkor a tisztességes lakodalom ürügye alatt főleg saját kicsapongásukra készítenek alkalmat az iszákosak, az Isten igéjét elhanyagolják és az Urat féktelen kicsapongásaikkal bosszantják... Szombaton sem engedjük meg az esketést, azon az alapon, hogy az emberek vasárnap a lakodalom miatt bortól égjenek... ünnep első napján is tiltjuk a lakodalmak tartását. Mert megzavarná az Úr napját a bekövetkező lakodalomra való előkészület." (Thury, 1908. I. 160-161.) A két világháború között azonban a lakodalmak mindinkább szombatra tolódtak. A pusztai cselédség kötöttségei miatt vasárnap esküdött. Több faluban a lakodalom tisztségviselői közül a násznagyok, sőt, egyes helyeken a vőfények (másképp vőfélyek, öregesen vőfének) és a nyoszolyók (koszorúsok) már a kézfogón is résztvettek. Másutt viszont csak az esküvőt megelőzően kérték fel őket erre a feladatra. Régebben a házasuló felek és szüleik, utóbb csak a fiatalok jártak el az ügy érdekében. A vőlegénynek és a menyasszonynak külön-külön legalább egy vőfélye és nyoszolyója volt. Számuk az idők folyamán gyarapodott. Előbb a menyasszony egy vőfélyével és koszorúsával szemben a vőlegénynek kettő lett, majd általánossá a kettő-kettő vált. Egyes falvakban a módosabb családoknál a két világháború között, másutt az 1950-es években számuk elérhette a 4-4 párt. A minél több vőfély a lakodalom fényét emelte. Fehérvárcsurgón a századfordulón sajátos megoldásként a vőlegény a vőfélyeket, a menyasszony a nyoszolyókat választotta. (Varga, é. n. 2.) A vőfélyeknek a házasságkötés körül sokoldalú szervező illetve vezető munkát kellett ellátniuk. Általában a közelebbi rokonságból választották ki az erre rátermett legényt, de távolabbi rokon vagy jóbarát is számításba jöhetett, főleg, ha úgy ismerték, mint híres vőfélyt. Területünkön viszont - más vidékekkel ellentétben - e tisztségre nem specializálódtak díjazásra is igényt formáló férfiemberek. Míg egykor a lakodalmi szertartásos cselekmények vezetői a násznagyok voltak, idővel számos feladatot átvettek, mindinkább előtérbe kerültek a vőfélyek. Akárcsak a násznagyok, ők is jelvénnyel hívták fel tisztségükre a figyelmet. Szervező, vezető szerepük mellett ők adták az új pár kíséretét, sőt testőrségét, melyre a más faluból hozott lánynál különösen szükség lehetett. Jó képességekkel, tulajdonságokkal kellett rendelkezniük, mindemellett még a verseket, nótákat ismerniük, hogy tudjanak hangulatot teremteni. Nekik kellett mindent észrevenniük, mindenre figyelni, szükség esetén a verekedést elhárítani. Az emberi élet legnagyobb, legjobban megkomponált színjátékának, a lakodalomnak hol tréfás, hol komoly hangú rendezői voltak. A koszorusleányok másképp nyoszolyóleányok ugyancsak a rokonságból (testvér, unokatestvér), esetleg a barátnők közül kerültek ki. Rájuk szintén segítői teendők vártak. A század elején, ha menyecske mentférhő (második házasság), akkor nem lányok, hanem nyoszolyóasszonyok kísérték. A vőfélyek közt életkor alapján megkülönböztették az öregvőfélyt,mésképp nagyvőfélyt és a kisvőfélyt illetve a rangsorban elfoglalt helyük szerint az esővőfélyt, második vőfélyt. A nyoszolyóknál csak esőnyoszolyóról, második nyoszolyóról, illetve kissebbik nyoszolyóról, nagyobbik nyoszolyóról beszéltek. A rangsor-409