Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Iszkaszentgyörgyön a számtalan elhárítást ismerőTóth Jánosné (sz.1902.) szerint egykor fordítva, visszájám adták rá az inget a kisgyerekre, hogy ne kapjon verést. A kifordítás a rontáselhárításban mindig hatásfokozó erővel bírt. Magyar nyelvterületen általános volt, hogy az újszülöttet a szemveréstől óvva nem mutatták idegennek, illetve a házból letakarva vitték ki. Sárkeresztesen az apa, ha a szüléskor nem tartózkodott otthon, mikor hazaért, háromszor rátette kalapját a csecsemőre, letakarta, hogy meg ne verje. így járt el azután a többi férfi is, aki megnézte a gyereket. Csákváron, ha idegen férfi ment a házhoz, az megsapkázto a gyereket. Rátette a kicsi homlokára báránybéléses sapkáját és föl-le mozgatta. Mohán odaérintették a kalapot a gyerek fejéhez. Csákberényben a rokon férfi a házba lépve háromszor tette rá kalapját a gyerekre. Zámolyon a férfiak nemcsak rátették a sapkát, kalapot a gyermek fejére, hanem beszéltek is hozzá. „Huncut, huncut!...Te csúnya, te csúnya" - mondogatták neki. Ily módon egyrészt a rosszindulatú erőket vezették félre, mikor a gyereket csúnyának nevezték, másrészt meg sem csodálták, nem dicsérték szépségét, mely szintén árthatott volna neki. Fehérvárcsurgón a férfi azért tette rá kalapját a kicsire, hogy a fárodság ne menjen rá. Ritkábban csak egyszer, gyakrabban háromszor mondta: „Az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek neviben!" Az elhárító cselekményben tehát a keresztény hit és a kereszténységen kívüli hiedelemvilág elemei keveredtek. Csókakőn úgy vélték, az összenőtt szemöldökű tud szemmel verni, de csak fáradt állapotban. (Gémes,1960,13.) Zámolyon azt tartották, ha a látogató fáradt volt, előbb a lavórhoz kellett mennie, hogy megmosakodjon, mert különben megveri a gyereket. A csecsemőt nem engedték, nem volt szabad megcsodányi, mert baja lesz. A kicsit megnéző, az abban gyönyörködő ember az akaratán kívüli rontást megelőzhette, ha a gyerek felé köpött. A mástól eredő rontást is el lehetett pökéssel hárítani. A köpés ugyanis mágikus eljárás, elhárító gesztus volt. Használatos lehetett önmagában. Mohán a gyereklátogató asszonyok hangosan, a köpést utánozva szóltak: „Pü-pü!" így nem verték meg a gyereket. A köpés összetettebb mágikus eljárásnak is része lehetett, amint majd a későbbiekből kitűnik. A megcsodálással történő szemverés ellen sokfelé közismertek voltak a drasztikus átkok, versikék. Iszkaszentgyörgyön ha megcsodálták a gyermek szépségét, az anyának csöndben, hogy a látogató meg ne hallja, annyit kellett mondani: „Nyad a seggem, ne kiabájj!" így nem kapta meg a csecsemő a verést. Magyar nyelvterületen régóta mindenféle betegségre használatos, általános gyógymód volt a füstölés. A boszorkányperekben rendszeresen szó esett róla, mint gyógyító eljárásról. Az utóbbi évszázadban is alkalmazták a szemmel vert kisgyerekre. Arontónak vélt személy ruhadarabjából, hajából, szőrzetéből tettek parázsra, úgy füstöltek. Iszkaszentgyörgyi hiedelem szerint aki megveri a gyermeket, annak szeméremtestéből kell szőrt húzni, azzal megfüstőnyi, úgy használ. A gyógymód alkalmazása azonban - mint mondták - akadályba ütközött. Hiába tudták, ki volt a baj okozója, nem kérhettek, nem szerezhettek tőle. Gyógyító célzatú eljárásként alkalmazták a fürdetést. A fürdővízbe különböző növényi, állati, ásványi eredetű hatóanyagokat helyeztek. Ezek felhasználása szintén ismeretes már a boszorkányperekből. A fürdetéshez mágikus kísérőjelenségek kapcsolódtak: keresztezés, ráolvasás, ima, köpés. Meghatározott sorrendje lehetett a beteg egyes tagjai lemosásának. Itathatták a vízből a beteget, akinek arcát a kötény visszájával törölhették le. Nem járt helyre öntötték a fürdővizet, hogy a betegség át ne 380