Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

másik oldalra átdőlni nem tudott, a merőleges oldalfal megtartotta. Az állítóknak a kocsmáros - akárcsak a megérkezéskor - ádomást adott. Sárkeresztesen a kocsmaasztalon a legényeket ilyenkor mindig 20 liter bor várta. A májfaállítás tehát az egyidős legények jogosultsága, egyben erőpróbája volt, de a háttérben ott lehetett találni - a kidöntés kapcsán a bevétel révén érdekelt -kocsmárost. Épületénél állították fel a fát, melyet esetenként ő maga is szorgalmazott. Szükség szerint a szállításhoz lovakat, a vételhez anyagi segítséget nyújtott. Kocsmájából indultak, ide tértek meg a legények, bora mellett pihentek, jobban összekovácsolódtak. Az 1950-es évektől nemcsak a felállítás helye, hanem egyéb körülmények is éreztették, hogy változások következtek be a szokásban. 1957-ben Csókakőn a kocsma, a tanácsához és a kultúrház elé emeltek fát. Az állítók már nem mindig a legények, hanem esetenként 30-32 éves fiatalemberek voltak, s a döntésre sem a hagyományos időpontban, hanem előbb került sor. (Pesovár, 1957. 1-2.) Az 1960-as évek második felétől mind nagyobb gondot jelent a fa megszerzése, a szállító fogat kiállítása. A gazdaságok nem rendelkeznek a szükséges méretű, erősségű segédeszközökkel, s legfőképpen hiányzik a falvakból a kellő fizikai erővel bíró, a hagyomány folytatására magát elkötelezettnek érző, közösségi érzéstől áthatott legényréteg. Ennek következménye, hogy a fák magassága egyre csökken, a szokásból mind több hagyományos mozzanat hull ki. A megmaradtaknái is több a változás: az állítók bor helyett sört fogyasztanak, énekükben egyre több a könnyűzene, a fa díszítése újfajta zsebkendőkkel, menyecskekendő nélkül, krepp-papírral, pezsgősüveggel történik, stb.Több helyen említették, hogy a fát még felállítják a fiatalok, de a hagyományos módon történő kidöntése elmarad. Bodajkon pedig 1980 óta már fát sem emelnek. Egyik-másik faluban viszont még igen élő szokás. 1985-ben Mohán voltunk tanúi egy hagyományőrző állításnak. Április 30-án délelőtt fél tizenegy tájban indult el két lovas kocsival a legénycsapat a Sárkeresztes és Magyaralmás közti erdőbe fáért. A 20 m-es nyárfatörzset és a 2 m-es fenyőkoronát további 4 kisebb, lányoknak szánt fenyőfával együtt estére tudták meghozni, mivel útközben két kocsikerék is eltörött, az utolsó kilométereket szükségmegoldásként csuszával kellett megtenniök. Listár János helybeli ács a törzset és a koronát két nagy karikával, ékeléssel és szegezéssel illesztette egymáshoz. A legények sötétedés után zsebkendőkkel, szalagokkal, krepp-papírral díszítették fel a fát. A két méter mély gödröt a kultúrház és a kocsma közti területen ásták ki. A legények az egész est folyamán többször betértek a kocsmába pihenni, sört fogyasztani. Fél tíztől tizenegy óráig 22 felnőtt részvételével, tradicionális módon folyt az állítás. A férfiak mintegy fele már idősebb korú, meglett ember volt, kiknek tapasztalata, állóképessége, nyugalma nagyon kellett. Először a fa töve került a gödörbe, de vele szemben egy másik fát is lehelyeztek, hogy a májfa ne a gödör falát nyomja, hanem a helyére csússzon. A férfiak a fa koronájához közelebb, egymástól egyenlő távolságra helyezkedtek el, és vezényszóra kezdtek emelni. A kemény munkát végig Listár János irányította. Az emelés nyomán egymás után a fa alá kerülhetett a három x alakú ollófa és a három létra, melyekkel mind magasabbra tudtak nyomni, emelni. Amelyik segédeszköz a korona közelében már nem tartott, nem emelt, azzal előrementek a fa töve irányában és ott újra emeltek. Listár János folyamatosan figyelte, hogy áll a fa törzse a gödörnél, azaz párhuzamos-e a két oldalfallal; melyik létra vagy ollóf a nem fog már, melyikkel 345