Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

1930-as évek legelejéig a fehér héjú, zsenge zöld levelű nyírfa volt a tavasz jelképe. Csak azután szorította ki a fenyő májfa. Mivel a Mezőföldön és Székesfehérváron nyárfát állítottak, így a megyeszékhelyt és közvetlen környékét kell a fa fajtája szempontjából határvonalnak tekinteni. Az utóbbi évtizedben területünkön is mind gyakoribb, hogy jegenye, nyárfa, esetleg kőris törzsre fenyőkoronát tesznek, úgy állítják fel a májfát. Összehasonlításul említjük, hogy a mezőföldi Sárkeresztúron nem a fenyőt, hanem a nyárfát tartják igazinak. Könnyebb lévén, a fiatal legények ma is úgy lopják az erdőről, kézben, vállon hozzák, s a kocsma elé állítják. Minden közösség igyekezett lehetőleg nagyobb fát emelni, mint a másik kocsma legénycsapata vagy az előző évfolyam, illetve a szomszédos község. így a munkára alaposan fel kellett készülni. Május elseje előtti nap délutánján az állításra jogosult legények a kocsmában gyülekeztek. Néhány pohár bor elfogyasztása után nagyobbik részük kiment az erdőre, kivágni a fát. Devizsonokban, esetleg kis hordókban bort vittek magukkal. A hazaszállításhoz a lovakat és a fogatot a kocsmáros adta vagy valamelyik legény apja ment velük. A múlt század végén az is megesett, hogy a legények nem tudtak fogatot szerezni, ezért egyikük udvaráról az apai tilalom ellenére szétszedve, egyenként lopták ki a kocsi részeit, a lovakat pedig a kert felé vezették ki. Akivágott fenyőnek ágait levágták, csak egy kb. 2 méteres koronarészt hagytak neki. A gyakran 20-40 m-es fát hosszira eresztett tengelü pőrekocsival, három kocsitengölön, hat keréken, óda(l) nékünn hozták haza, koronáját összekötötték, nehogy kár érje az úton. A kocsit, előzőleg már orgonavirággal, szalaggal, újabban krepp-papírral feldíszítették, a lovak nyakába csöngőt tettek, szerszámjukra szalagot kötöttek. A távoli és fárasztó útról alkonyattájban,a hosszú fát végigülve, nagy énekszóval, virágos jókedvvel, a kezdeti siker ízét érezve érkeztek meg a faluba. Ahogy énekőtek, a falu népe kiszaladt az utcára , a házak elé, s nézte, hogyan hozzák a májfát. A legények kisebbik része ezalatt a falut egymás közt felosztva, a lányos házakat kereste fel, slingőtt zsebkendőket, szallagokat kértek. Különösen ott fogadták őket örömmel, hol a lány először adhatott díszt a fára. A folyó évben férjhez ment asszonyoktól is kértek, mégpedig menyecskekendőt, piros bécsi kendőt. A faluba maradó legények feladata volt a májfa gödrének kiásása is. Sárkeresztesen viszont sohasem végezte álittó ezt a munkát, hanem megfogadtak valakit, aki 2 liter borért kiásta az egyik oldalán lépcsőzetes gödröt. Az álittás idejére valamennyi legény együtt volt, sőt, segítség is érkezett, fiatalabb vagy középkorú- férfiak adták a további szükséges erőt és irányítást. A szokás lényege, hogy a fa emelése titokban történjen, ezért csak a teljes besötétedés után láttak hozzá. Lányok, asszonyok nem lehettek jelen, csak legények és férfiak. Csákberényben, Csókakőn, Csákváron cigányzene hangjai mellett tevékenykedtek. Csákberényben az 1940-es évek elején maradt el a cigánybanda muzsikája. Legelőször a kocsiról levett fát fődíszítették, koronájára rákötötték a kendőket, a szalagokat, s az I. világháborút követően a literes üveg bort. Ezután kezdődött a nagy erőt, ügyességet kívánó állítás. Segédeszközként x alakban, kötéllel összekötött vendégódalakat és hosszüétrákat használtak. A vaksötétben 20-30 ember dolgozott együtt, egy idősebb férfi irányítása mellett. A gödör lépcsőzetesen mélyülő része felé feküdt a fa, amit együttesen emeltek, nyomtak fölfelé. Mind fontosabb eszközzé váltak a hosszúlétrák és vendégoldalak. Éjfélre, némelykor hajnalra fölállt a májfa. A 344