Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
Csókakőn sok szőlőföldet a móri németajkúak birtokoltak. Ők szokták figyelmeztetni a helybéli magyarokat: ha Hugó nap előtt kizöldell a bodza, akkor el fog fagyni a szőlő. A korán kihajtó bodza után ugyanis még várni lehetett a szőlőnek ártó fagyos időjárást. A nagyállatok kihajtása rendszerint április végére esett. Többfele megemlítették viszont, hogy egykor a kihajtás április l-jén kezdődött. Amikor nem volt elég jó a legelő, csak megjáratták az állatokat. Száznap (ápr. 10.) Az esztendő századik napja. A kerek számnak a népi képzelet különös, bűvös erőt tulajdonított. A csákváriak szerint ennek megfelelően az uborkát nemcsak Hugókor, hanem század napján is jó vetni, mert akkor sok terem. A sárkeresztesiek egy csekélyebb része azon a véleményen volt, hogy Hugó mellett századnapkor is célszerű nekilátni a szőlőmetszésnek. A magyaralmásiaknál néhány nappal később, április 13-án volt az uborkavetés ideje, náluk „így maratt firú fira". Szent György (ápr. 24.) A korábbi évszázadokban Európa jelentős részében a tavasz kezdeteként jegyezték Szent György napját. A hagyomány úgy tartja, hogy az ókorban Diocletianus császár idejében (ur.248-305) élt és szenvedett vértanúságot az előkelő kisázsiai családból származó római tiszt, Georgiosz azaz György. A legenda szerint abban az időben egy halálos leheletű sárkány tartotta uralma alatt Lybia tartományának egyik városát. A lakosság hogy magát megoltalmazza, minden napra két állatot ígért a fenevadnak. Az állatok fogytával az emberek kerültek sorra. Egy idő után pedig a királynak lányát kellett volna feláldoznia. A halálra készülő, ékes ruhába felöltözött királylányt azonban az arra járó György vitéz megoltalmazta. Lóhátról vívott meg a tóból kilépő állattal, előbb lándzsájával szúrta át, majd nyakát szegte. György vitézt a kereszténységgel történt azonosulása, mártíromsága nyomán az egyház szentté avatta. Tisztelete keleten és nyugaton egyaránt elterjedt. Egykor Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendett, számos település viselte nevét. Pozsonyszentgyörgy (v.Pozsony m.) és Bátya (Bács-Kiskun m.) népe pedig úgy tartotta, hogy a vitéz lovas küzdelme településük határában zajlott le, erről részletes történetekben szóltak. Az egyházi legenda tehát folklórizálódott, a nép saját gondolkodás szerint átalakította, kiszínezte és lokalizálta a történetet. A vizsgált területre eső Iszkaszentgyörggyel kapcsolatosan egy változatot a sárkeresztesi Horváth József né (sz. 1904.) mesélt el. „Az öregapám monta. Iszkáná nagyon régen, a kisközség határába nagy kiterjedésű nádos vót. Abba egy hatalmas sárkán tanyázott. A sárkán rettegésbe tartotta a falu lakosságát, mer nem csak háziállatot, de nem egyszer gyereket is ragadott el. Vót a faluba egy bátor kovácslegén, aki a lova hátára egy kohót szerkesztett, abba egy láncot tüzesített. Magáhó vette a hosszi lándzsáját, ugy indút a sárkán keresésire. A sárkán nemsoká várotott magáro, kitátotta hatalmas száj ját, a 336
