Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

céllal már a kereszténység előtt használták. A kenyér és a kalács Jézus keresztáldozatátjelképezi. Ásónak és a tormának egykor gonoszűző erőt tulajdonítottak. Területünkön napjainkban is a húsvét elmaradhatatlan kelléke az ajándékozásra vagy fogyasztásra kerülő föstött tojás, pirostojás. Különböző technikákkal történő hímzése, írása itt nem terjedt el, Nyugat-Európa nagyobbik részéhez hasonlóan egyszínűre festették. Sőt, Sárkeresztesen úgy tudják, a tojások ilyetén föstése is csak a századforduló után, az I. világháború körül jött szokásba, előtte festetlenül ajándékozták. Falvanként, vallásonként, családonként eltérően a nagypéntektől húsvéthétfőig (öregesen második innepig) terjedő időszak valamelyik napján föstötték. A családi asztalra kerülő, a gyerekeknek, locsolóknak, köszöntőknek adott festett tojást a környezetben található, összegyűjtött növényi részek fozetével, forrázatával színezték. A többször idézett fehérvárcsurgói Kiss Lajosné (sz. 1894.) a növényi festékek hajdani, ma már ismeretlen felhasználására is jól emlékezett. „Régen bizon nem vettünk föstéket, hanem kimentünk a kerbe, szettünk eggy fé(l) marok lóhert, ászt megfőztük. Azután meg vót sáfrány. Úgy a házná termetük a sáfránt, asztán ászt ettünk hozzá, annak a virággyát. Avva föstöttük szép sárgáro a tojást." Legáltalánosabb volt a vöröshagymahéj-főzet használata. Csákberényben egyes családoknál egykor már januárban elkezdték gyűjteni a vöröshajma haját. Húsvét előtt megfőzték, s mikor forrt, belerakták a tojást. Attól függően, hogy mennyi ideig hagyták benne, a sárga szín különböző árnyalatait nyerték. Rendszerint három árnyalatot csináltak. Az érett vöröshajma héjával több faluban azért is szívesen festettek, mert az Ízlésüknek megfelelően szép sárgára fogta a tojásokat. Csákváron korábban, szegényebb körülmények közt ugyancsak hagymalével festettek, melytől szerintük pirosas lett a tojás. Máskor a diófa levelét használták, mely barnára fogott. A batikolás kezdetlegesebb megoldásának tekintjük, hogy a tojásra szappannal írtak, ábrát, díszt rajzoltak, mely fehéren maradt, a festék nem fogta meg. Az anilin festékek vagy ahogy nevezték, a boti tojásföstékek az 1930-as években elterjedtek, a szegényebb családok körében is egyre általánosabbá váltak. Főleg pirosra és kékre festettek velük. Amint a tojás megszáradt, zsírral, szalonnadarabbal bedörzsölték, hogy fényes legyen. A vöröshagymával végzett bedörzsölés nemcsak fényt adott, hanem barnított is rajta. A két világháború között színezésre felhasználták a piros krepp-papírt is. Megnedvesítették, s azzal kenték meg a tojást, végül kicsit megzsírozták. A húsvét hétfői locsolkodás termékenységvarázsló szokás. Országosan ismert annak ellenére, hogy nem mindenütt gyakorolták. A Dunántúlon csak szórvány adatok jelezték létét. Ezzel összhangban területünk egyes községeiben az utóbbi időben terjedt el. Mohán a század elején még nem jártak a legények, gyerekek locsolni, s csak az 1920-as évektől kaptak rá. Sőréden a századforduló körüli adatok szinték negatívak, hogy azután az 1910-es évektől előbb ritkán, majd egyre jobban és jobban megjelenjenek. A századfordulón született sárkeresztesi asszonyok emlékezete szerint „azelőtt nem vót divat a locsulás." Sőt, leányaik is megnőttek úgy, hogy senki nem ment hozzájuk locsúkonnyi. Ugyanezt erősítették meg az 1920 körül született férfiak: „Én nem vótam se magam, se a barátokkal locsúnyi." 1945-ig csak elvétve történt itt locsolás, inkább azután kezdett meggyökeresedni. 333