Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

és a felnőttek nyersen, csemegeként egyaránt rágták, de nagypénteken levesnek főzték meg, kevés cukrot tettek hozzá. Magyaralmáson, Bodajkon lencselevest is ettek e napon. Általános volt, hogy a tejet és a tojást böjti eledelként ugyancsak fogyasztották, bár az utóbbit sokan inkább húsvétra hagyták vagy aprópénzt hozó haszna miatt a piacra tartogatták. Az 1930-as évekig Sárkeresztesen nagypéntekre málét készítettek. Már nagycsütörtökön megsütötték a kemencében. Kukoricaliszt és kevés daraliszt kellett hozzá, melyek keverékét vízzel forrázták le. Rövid ideig állni hagyták a fazékban, majd tepsziben megsütötték. Később kiszorította a fonyott diós-mákosrétes. Elmaradhatatlan és kedvelt nagypéntek délutáni csemeg volt területünkön a pattogatott kukorica. Nagypénteken a katolikus templomokban mindenütt megcsinálták a szentsirt: Jézus-szobrot fektettek le, környezetét szekfúvel, fehér jácinttal, újabban hortenziával díszítették. A templomokat egész nap nyitva tartották, hogy a sír látogatható legyen, s a hívek, főleg az asszonyok annál imádkozni tudjanak. Bodajkon e napon a templomból különösen nagy körmenet indult a kálváriára. Országunkban többfelé szokásban volt, hogy nagypénteken a református falvakban felkeresték a temetőbeli sírokat, meglátogatták a család halottait. Csákberényben az 1950-es évekig 5-10-20 fekete föstő (kékfestő) szoknyába öltözött asszony ment ki a temetőbe. A síroknál nagypénteki énekeket énekeltek, Jézus halála napján így emlékezve meg saját halottaikról. A nagyböjt, különösen a nagyhét időszakában csendes maradt a falu. A fiataloknak viszont nagyon hiányzott a felüdítő, jókedvre derítő együttes szórakozás. Ennek érdekében alakult ki Sárkeresztes, Moha, Fehérvárcsurgó református fiataljainál néhány, nagypéntektől kezdődő közösségi játék. Sárkeresztesen „nagypéntektű húsvétig vót ördögló". Aszürüskertben vagy nagyobb térség közepén egy földbevert faoszlop közepébe a gurgó (henger) serpenyőjét tették. Ebbe jó erős rudat (pl. vendégoldalt) raktak, melynek két végén, a lelógó kötélre tett deszkán egy-egy gyerek foglalhatott helyet. A többiek hajtották, s az ördögló ment körbe, mint a ringlispíl. Egy fehérvárcsurgói visszaemlékezésből a századforduló idejének szórakozása bontakozik ki. „Minálunk, a mi kertünkbe vót leállítva az ördögló. A bátyám meg a barátai csinálták. Egy duc vót, vendégódalt szoktak körösztűtennyi rajta. Két végire lókisafát tettek láncra, asztán arra űtek rá, úgy fogóztak. Asztán ottan jáccottunk. Odagyütt az egész falubú a fiatalság, asztán aki fő mert únyi, fölüt. Két leány fölút, két legén meg hajtotta. Vót ugy hogy, annyira meghajtották, ugy rikótoztak a leányok, jobban se köllött." Mohán a legények nemcsak ördöglovat, hanem szerencsekereket is állítottak fel. A földbe ugyancsak faducot vertek, rá kocsikereket tettek. A küllőkre lehetett felülni, azután jól meghajtották. Mind az ördöglónak, mind a szerencsekeréknek a szürükertben volt a helye. Sárkeresztesen a II. világháborúig a nagyobb lányok, esetleg legények nagypénteken sokat köteleztek. Ajáték résztvevői összekötötték a hosszú rudazókötelet, s kört alkotva maguk előtt fogták. Egy lány került középre, kinek célja az volt, hogy valakit megüssön, az a helyére kerüljön. A kör, a játékosok ennek megfelelően mozogtak, futottak, közben tartották, vitték a kötelet. Más játékok is népszerűek voltak. („Tütűssen játszottunk, meg párossan.") 327