Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

nagypénteken lencsét vetett, s ezek váltak kővé és hevernek itt intő például, hogy az ünnepeket szenteld". (Zách, 1863.100.). A nagypénteki esőt a vizsgált területen általánosan károsnak tartották, mert akkor férges lesz a gyümölcs, a bodajkiak szerint főleg a dió, a magyaralmásiak és sárkeresztesiek szerint pedig a mák is. A csókakőiek mindezzel összefüggésben úgy gondolták, hogy a nagypénteki szép idő bő gyümölcstermést hoz. Nagypénteken a katolikusoknál általános volt a szigorú bojt. Területünkön a század első harmadában az akkori idősebb korosztály egyes tagjai semmit sem ettek vagy csak a csillagok följötte után, s akkor is csak tojást. A nagypénteki ételek alapanyagából hiányzott a hús és a zsír. Leggyakrabban a rántás nélküli, fokhagymával ízesített, sóba-vizbe bablevest és zsír nélküli, vízzel készült sóspogácsát ettek. Gyakran főztek héjában krumplit, amit megpucoltak, vöröshagymával, ecettel salátának készítették el. Voltak, akik suttkrumplin kívül mást nem ettek e napon. Mások öregbabból főztek tejeslevest, ami után mákos- vagy turóstésztát ettek. Magyaralmáson mondták: „Nálunk nagypénteken szározbableves meg mákostészta vót a nemzeti eledel." Vidékünkön újabban terjedt el, hogy böjti ételként sajtot, vajat esznek kenyérrel vagy heringet, ruszlit fogyasztanak. Székesfehérvár-Felsőváros igen hagyományőrző katolikus parasztjai a legutóbbi időkig nagypénteken reggel és este főtt tojást fogyasztottak. Ebédre itt is sóban-vízben bableves készült „egy szikra zsír nélkül". Többeknél tejjel gyúrt kalács követte. Sokan a laktató tejfeles halat ették. Az idősebb korosztály egyes tagjai még az utóbbi évtizedekben is nemcsak nagypénteken, de egész nagyböjtben távol tartották maguktól a húst. A reformátusok számára a vallás tanítása szerint nagypéntek a húsvétnál is jelesebb ünnep volt, mivel a megváltás már Jézus keresztrefeszítésével megtörtént. A század elején ennek megfelelően különös buzgalommal ülték meg. Ezen a napon bőjtutek (régiesen butütek, bűtőtek), bűties ételeket fogyasztottak. A múlt hagyományait leghúebben követők, rendszerint az öregek, az első csillag feljöttéig nem ettek. A kevésbé szigorúak délig nem fogyasztottak semmit. Csákváron az idősebbek így regulázták meg a fiatalokat. „Ezt a kálomista bútöt meg tudjátok tartanyi! Máma nem esztek mást, mint főtt tojást, babot, pattogatott kukoricát! Nem ha(l)tok étlen!" Az általános gyakorlatot a fehérvárcsurgóiak ekképp foglalták össze: „Tartottuk mink is, a reformátusok is bőtütek. De annyira nem tartottuk, hogy egyáltalán nem ettünk. Zsírosat nem ettünk, nem főztünk zsírral akkor." Egy másik vélekedés utalt a változó időkre: „Eleibe (t. i. a század elején) mink is megbűtűtük, asztán nem." Jellemző példaként hivatkoztak egyik községben az 1930-as évekbeli református papra. Nagypénteken sonkát evett, mondván: „Nem az a bűn, ami a szájon bemegy, hanem ami onnan kijön!" Hús nélküli, sovány ételeken tengődtek e napon, melyek jelentős részben megegyeztek a katolikusokéval. Nagy szemű babot, öregbabot, főztek sós vízben vagy tejesbablevest készítettek. Voltak akik csak a babot főzték meg, mások tésztát is tettek bele. Iszkaszentgyörgyön a nagyszemű, barna héjú lóbabot nagypénteki babnak is nevezték. Területünkön a legtöbb háznál külön is főztek tésztát, amit túróval vagy mákkal szórtak meg. Igen népszerű eledel volt nagypénteken a gyümőcsleves, másképp aszalékleves vagy aszaltleves. A hozzávalót az előző év nyarán-őszén aszalták. A gyümölcsöt a kenyérsütés után a kemencébe tették vagy edényekben a tetőre, a napfényre rakták. Az aszatt meggyet, cseresnyét, szívat esetleg körtét vászonzacskóban, acskóban a padláson tárolták. Az aszalékot télen a gyerekek 326