Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Az évszázadokkal ezelőtt még templomban előadott, majd onnan kiszorult és a parasztság által megőrzött betlehemes játék századunk közepére egyre devalválódott. Egykori, kizárólagos vallási szerepe kezdett háttérbe szorulni, átadva helyét a szórakozásnak, szórakoztatásnak és adománygyűjtésnek. Az országos tendenciával egybevágóan nem maradt a felnőttek körében, hanem leszállt a gyerekek világába. Iszkaszentgyörgyön még emlékeztek rá, hogy régen a betlehemet férfiak hordták. Az ide érkező várpalotai betlehemesek közt is volt meglett férfi. Említették a csókakői és pátkai öreg betlehemezőket is. Felnőtt férfiak adták a múlt század második felében a bodajki betlehemezők csoportjának egyes tagjait. Ók az adventi időszakban ugyancsak nagy útra vállalkoztak, a Székesfehérváron túli, mezőföldi, jómódú falvakat keresték fel, hogy azután mindenféle terménnyel, sok adománnyal térjenek haza. A szájhagyomány jól megőrizte betlehemezésük részleteit. 1860-70 között a szokást gyakorló csoport öt tagból állt: a legfiatalabb, a tíz év körüli kislány volt az angyal, kezében csengővel. Idősebb tertvérbátyja, a katona, vitte a fából faragott, betlehemi istállót jelképező kis figurákkal benépesített betlehemet. A három férfi, a három pásztor az antikizáló Makszus, Titere és Koredon névre hallgatott. Ok subába öltöztek, fejükön kucsma, kezükben pásztorbot volt. Egy-egy házba csengettyűszóval kértek bebocsátást. Elsőnek az angyal lépett be, azután a katona, végül a pásztorok, verset mondtak és énekeltek. Mindenütt szívesen fogadták őket, szalonnát, füstölt húst, kolbászt, babot, lencsét, némi pénzt adtak nekik, amit nagy hálával köszöntek meg. Egész Dunaföldvárig eljutottak, onnét alaposan megpakolva tértek haza. (Németh, 1988. 11, 12.) A két világháború között, illetve 1945 után területünkön nagyobb iskolásgyerekek, köztük leányok adták elő a játékot, bár a hagyományőrző Csókakőn 1949-ben még a bevonulás előtt álló legények is betlehemeztek. Legtöbb településen a töredékes visszaemlékezésekből az egyébként is fellazuló szokást teljes egészében rekonstruálni nem lehetett, a főbb mozzanatok azonban kitapinthatók. Csákberényben három-négy 10-12 év körüli fiú betlehemezett. Fészert vagy istállót formázó betlehemüket maguk csinálták vagy a helyi asztalossal készítették, elsősorban könnyű fából, de keménypapírt is felhasználtak. Bele jászolt, bölcsőt, abba Jézust jelképező babát, azután papírból kivágott Máriát, Józsefet, pásztorokat helyeztek illetve ragasztottak. A szereplők otthoni vagy juhászembertől beszerzett bekecsbe, bundába, kifordított csúcsos báránybőr kucsmába pásztornak, másképp juhásznak öltöztek. Egyikük vitte a betlehemet, a többi kezében kampós pásztorbot és kolomp volt. Házról házra jártak, legelőször megkérdezték: „Beengedik-e a betlehemeseket?" „Be!" - volt a válasz. Átlépve a küszöböt, köszöntek, amit a háziak fogadtak. A pásztorok elénekelték a „Csordapásztorok", a „Mennyből az angyal", a „Kis Jézus megszületett" kezdetű egyházi éneket. A gazda és családja, különösen a kisgyerekek megnézték a betlehemet, a szereplőknek almát, körtét, fillért adtak. A játék résztvevői tréfálkozva kértek is. „Sódar, kóbász, szalonna, pásztoroknak jó vóna! Hogyha anna a gazda, Még annak is maranna, maranna!" Elköszönőben a betlehemesek ezt is mondták: „Isten áldja meg e háznak gazdáját, Töltse meg pincéjét, csúrjét és kamráját!" 275