Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

karácsonyra befejezni. Az éjféli misére beharangozás időpontjában az ostorral a keresztútra kellett állni, durrogtatni vele, s akkor megjelentek a boszorkányok. A faluban élő hiedelemtörténet szerint 1905 körül egy fiatal legény, K. J. meg is tette mindezt. A három megjelent boszorkány azután nagyon megverte, egyben meghagyták neki, amíg él, ne mondja el kikkel találkozott és mit látott, mert ellenkező esetben vége lesz. Az akkori öregek szerint az ostorkészítő ott követte el a hibát, hogy egyéves szentelt mogyorófapálcával nem írt maga köré várat, mert akkor nem tudták volna bántani. (Németh, 1988, 9, 10.) A párhuzamok közül említjük, hogy Mándokon (Szabolcs-Szatmár m.) szintén Lucától kellett fonni az ostort. Karácsony este a keresztúton a belőle formált körben megállva, a boszorkánytól meg nem ijedve, készítője elérte, hogy azután minden makrancos állatot el tudott hajtani ostorával. A magyar néphitben a keresztút a természet feletti lények gyülekezési helye volt, hol a mágikus kör biztosított kizárást, védelmet, melyen a legerősebb hatalmak sem tudtak áthatolni. (Szendrey, 1986,85-92) Róheim Géza századunk elején a Kárpát-medencéből több példát hozott a Luca napi ostor illetve korbács készítésére. Pattogtatásukkal, csapásaikkal boszorkányokat lehetett előhívni, felismerni, elijeszteni, tudásukat megszerezni, de szolgálhattak szerelmi jóslást és állatvédelmet is. (Róheim, 1915-16, 37-38) A Luca napján elvégzett bizonyos cselekményekkel az ártó lények tettére derülhetett fény. Fehérvárcsurgói hagyomány szerint a nyavalyatörősnél ekkor kell ólmot önteni, aminek formája megmutatja, hogy a beteg embertől vagy állattól ijedt meg. Orvosságul az okozó állatfajta szőrét el kellett égetni, a betegnek afölé hajolni, füstjét beszívni. Ha ember idézte elő a bajt, úgy emberi hajat kellett gyújtani, a nyavalyatörőssel belélegeztetni. Az eljárás gyógyulást hozott. (Hadházy, 1969, 44.) A néprajztudományt Luca személye hosszabb ideje élénken foglalkoztatja. Az összegyűjtött nagyszámú adatból megállapítható , hogy egyes dél- és közép-európai népeknél Luca vagy mint katolikus szent, vagy mint boszorkányos nőalak élt. Más népeknél - így a magyarságnál - a két alak tulajdonságai egyesültek, egy személyben jelentek meg. (Dömötör, 1974,127. ill. 1979, 201.) A Lucát megszemélyesítő alakokról viszonylag kevés a régi adat, így a Regélő с folyóirat 1875. évi I. számának leírása korainak tekinthető. Hosszú lepedőbe burkolódzott, kezükben meszelőt tartó, az esti órákban házról-házra járó nőszemélyekről, Lucának öltözött alakokról tudósít. Későbbi közlésekből nyilvánvaló, hogy országszerte ismeretes volt a lucajárás. Területünkről Lucát megtestesítő alakoskodóról mindenekelőtt Csókakőről van tudomásunk. Itt idős adatközlőim hangsúlyozták, hogy mivel Luca nő volt, ezért főleg lányok jártak lucáznyi. A legény inkább csak kísérőként, védelemnek ment, hogy baja ne essen annak a lánynak, akinek udvarolt. Rendszerint két lány, esetleg egy lány és egy legény járt együtt. Korábban a fiatalok úgy öltöztek be Lucának, hogy lepedőt terítettek magukra, papírból álarcot csináltak, kezükbe meszelőt vagy tollseprűt vettek. Alkonyattól éjfélig járták az utcákat és a házakat, állandóan meszesvödröt vittek magukkal. Akivel az utcán találkoztak, azt a hátán vagy az arcán bemeszelték, s ugyanígy az otthonukban már ágyban fekvőket is. Egyes alakoskodók meg sem szólaltak, míg mások a szoba négy sarkát megmeszelve, kisöprúzve űzték, riasztották a férgeket: „tetű, bolha kifelé, menjetek a szomszédba!" (Diószegi,1961, 7-8) Századunk közepén az alakoskodók ugyancsak fehérbe öltöztek: férfiinget, bő alsószoknyát vettek magukra, akár lányok, akár fiúk voltak. Fehér rongyból 260