Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Barbara azaz Szent Borbála néven is szerepelt. A johannita lovagrend, a keresztes vitézek birtokát képező falu önálló plébániával, kőből épült, de toronnyal nem bíró, Szent Borbála tiszteletére emelt templommal rendelkezett (Károly, 1896-1904.1. 395, Nagy, 1972. 288.). A hajdani település egy ideig lakatlan maradt, majd közelében -azóta szintén elpusztult - uradalmi major épült Borbála-puszta néven. A középkori név jelenleg a Borbállai-szőllők, vagy röviden Borbálla formában, mint a falu egyik szőlőhegyének neve él tovább. Miklós (dec. 6.) A minden társadalmi rétegnél elterjedt ajándékozás következtében napjaink egyik legintenzívebben gyakorolt népszokása Miklós, Mikulás napjához fűződik. Vidékünkön egyik-másik községben az emberi emlékezet által elérhető legkorábbi időszakban még nem tudtak létezéséről. „Én a gyerekkoromba nem hallottam a Mikulásrú." - mondták Sárkeresztesen a múlt század végére, a századfordulóra utalva. Más községekben viszont az emlékezet nyomán archaikus Mikulás-figurák bukkantak fel. Egy-két helyen - így Fehérvárcsurgón - a századfordulón már ajándékoztak is ezen a napon. Szent Miklós püspök (élt a 4. században) ismert legendája nyomán - Myra városában éjjel az ablakon át behajított pénzes zacskókkal segítette meg egy elszegényedett család leányait - e naphoz mindenekelőtt az ajándékozás szokása kapcsolódik. Egykor a gyerekek megtisztított, kifényesített cipőjüket, csizmájukat éjjelre az ablakba tették, s abba a szülők diót, almát, kekszet, krumplicukrot vagy legalább pár szem kockacukrot raktak. A csokoládéból készült Mikulás-figura általában az I. világháború után jelent meg: Sőréden az 1920-as években, Csákberényben a két világháború között, de csak azoknál a gyerekeknél, kiknek rokona Pestről hozott egyet-egyet. Másutt a fehérvári vagy a helyi boltosok járultak hozzá népszerűsítéséhez. Meg kell említeni a földbirtokos feleségek szerepét is, kik a cselédgyerekek megajándékozásával terjesztették a csokoládéfigurákat, népszerűsítették a gyári Mikulás-alakot. A terület falusi szokásainak megszemélyesített Mikulás figurája lényegesen különbözött a városi, pirospalástos, aranybotos jószívű alaktól. Bodajkon a nagyobb legények rongyos férfi és női ruhákba öltöztek, fejükre pakundekli (keménypapír) álarcot tettek. Kezükbe fűzfavesszőből font korbácsot, (virgács) vettek, melyet maguk fontak. Egyikük derekára hosszú láncot csatoltak. Az ijesztő figurák -zsebükben pár szem dióval, cukorral - sötétedéskor indultak mikulásoznyi, olyan házakat felkeresni, hol kisebb gyerekek laktak. A házhoz érve megzörgették a láncot, és elváltoztatott hangon megkérdezték: „Szabad-e a Mikulásnak begyünnyi?" A „szabad" válaszra beléptek, s a megrémült kicsiket kezdték faggatni, hogy tudnak-e imádkozni, jól viselkednek-e. Az imádságért a gyerekek cukrot, diót kaptak, ellenkező esetben előkerült a lánc és a virgács. A Mikulások az utcán talált lányokat, menyecskéket is megveregették ilyenkor. (Németh, 1988. 5-6.) Magyaralmáson és Csákberényben a legények, egykor még a férfiak is, kifordított bundát, kucsmát vettek magukra, kenderkócból szakállt, bajuszt ragasztottak, derekukra láncot kötöttek, amit csörgetni is tudtak. A felismerhetetlenség érdekében hangjukat is elváltoztatták. Járták az utcákat, bementek vagy berontottak a házakhoz. Ijesztgették 253