Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

ellenkező irányból megközelítve 1975-ben írta: „Ma aszfaltos úton naponta többször is indul autóbusz Fehérvárról Zámolyra, egyenest észak felé. Érdektelen, búzát, kukoricát, krumplit ontó, agyagos, mezőgazdasági területeken döcög a busz, 15 kilométer hosszan, hol kaptatón föl, hol lejtőn le. Afelé úttól kezdve már a zámolyi határban tartunk, de fa alig mutatkozik itt-ott. Csak a határnevek beszélnek: jobbra a Csobán, a Förtés, az Erdőföldek, balra az Irtás. Másfél-kétszáz éve még erdő erdőt ért, a földosztás, a jobbágyfelszabadítás után tört rájuk a végítélet. Még északabbra kibontakozik, hosszan, kéken a Vértes vonulata. AMóri-horpadástól Csák váron túlig fogja be szemünk. Középen gyönyörű rajzú hármas karéj: a zámolyi Öreghegy és társai - ennek az aljára kapaszkodnak a szőlők. Már a temetőnél járunk, látszik a Lambergok-Meránok családi kriptája és az ősi falrom, da a falu csak azután bukkan elő fokról fokra, ahogy ereszkedünk meredeken lefelé. Most tetszik meg, hogy eddig fennsíkon botorkáltunk, hepehupás hátságon. A valódi síkság, egy parányi Alföld, lenn terül el, aVértes alján, egészen Pátkáig. Újabban nevet is kapott a térképeken: Zámolyi-medencének tisztelik. Kicsiben így ajándékozott meg ez a táj a sziklás-bokros-vadregényes hegység, a dunántúlias meghitt lankák és a nyílt rónaság ritka együttesével, ahogy eszmélni kezdtem." (1975. 72.) Századunk elején a medence Csákvári-lapály néven szerepelt. A Móri-völgy és a Zámolyi-medence kétségkívül változatos vidék. A sík területek régóta a földművelést és az állattenyésztést szolgálják. Lankás dombok és kopár vagy erdővel borított, néhol meredek sziklafalú hegytetők találhatók itt, oldalukban szőlőkkel, présházakkal, pincékkel. A festői környezethez színes flóra társul: hegyi, síkvidéki, mocsári növényzet. Az egykori hatalmas, összefüggő erdőségeknek mára inkább csak a híre maradt, területük fokozatosan csökkent, jó esetben a szántók rovására, máskor viszont csak kopár fennsíkot hagytak maguk után. A hegyes vidékek értékes fái a bükk, a tölgy, a cser és a gyertyán voltak, a síkon akác, szil, kőris, jegenye, nyár tenyészett. A hegyek ásványkincseit (mészkő, bauxit, kaolin stb.) nagyobb mértékben századunkban, s különösen ennek közepétől aknázták ki, nem kis kárt okozva a természeti környezetben, többek közt elapasztva számos vízforrást és helyenként előnytelenül megváltoztatva a táj arculatát. A táji munkamegosztásban a hegyvidék a szőlő és gyümölcstermelést vállalta magára, míg a Móri-völgy Székesfehérvár környéki kiszélesedésében, a felnyúló Sárrét környékén és a Zámolyi-medence megyeszékhely felé eső részében a szántóföldi kultúra játszott meghatározó szerepet a földművelésben. A Bakony és Vértes környékén kiváló minőségű bort, a síkabb vidéken jó búzát és kukoricát termeltek. Mindehhez kellő feltételeket biztosított az éghajlat és a talaj. A földrajzi fekvésnél fogva a két kistáj éghajlata átmeneti jellegű a Mezőföld illetve a Bakony és a Vértes klímája között. A mérsékelten száraz és meleg nyárhoz mérsékelten enyhe tél társul. A hegyek aljában a csapadék több, a hőmérséklet alacsonyabb, mint az alföldies területekhez közeledve. A falvak határaiban számos talajtípus megtalálható, általánosságban azonban a jó termőföld a jellemző. A rétek, legelők, erdők az állattenyésztéshez biztosítottak teret. Az egykori makkoltató sertéstartás és nagy hírű juhászat századunkban háttérbe szorult, szemben a szarvasmarhák és lovak nevelésével. A két kistájat adottságai az ország egyik első lakott helyévé tették, a kőkorszaktól kezdve ember élt itt. A honfoglalás után a nagy szerepű Székesfehérvár szomszédságá-242