Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

ban az ország egyik fontos területévé vált. Az Árpádok koráról a nép körében máig több, a vidékhez kötődő monda él. A középkorban kialakult falvak lakossága valószínűleg a Dél-Alföldhöz és Délkelet-Dunántúlhoz kapcsolódott, társadalmi fejlődése, anyagi kultúrája ezen vidékekkel lehetett rokon. (Kósa-Filep, 1975.192.) A vidék népességét a 16. század első negyedétől a 18. század második évtizedéig az ellenséges hadjáratok sora, a török-magyar, majd a kuruc-labanc harcok és a rácdúlások igen erősen pusztították. Mivel a települések jelentős része a középkortól a csókakői váruradalomhoz tartozott, így sorsukat Székesfehérvár és Csókakő várának helyzete, annak török, majd német kézre kerülése határozta meg. A harcok múltától lényegében a 18. század közepéig tartott az újratelepülés, de egyes falvak (Borbála, Atya, Iszka, Igar stb.) végleg eltűntek, legfeljebb határrész nevekben maradtak fenn. A török hódoltság után a megye déli részéhez képest viszonylag sűrű településhálózat alakult ki, falvakkal, majorokkal, pusztákkal. A betelepülők a magyarokon kívül nagy létszámban németek voltak. így német telepesek éltek Bodajkon, Iszkaszentgyörgyön, Csákváron, Zámolyon, kik legkésőbb a múlt század végére elmagyarosodtak. Századunk közepéig jelentős részben, illetőleg kizárólag németek lakták a völgynek nevet adó Mórt és a Zámolyi-mendence Vértes felőli oldalán fekvő Gántot. (A nemzetiségre való figyelemmel a két település kutatásaink körén kívül esett.) A Móri-völgyben Moha, Iszkaszentgyörgy (helyi elnevezéssel Szengyőr), Fehérvárcsurgó (Csurgó), Bodajk (Bodaik), Sárkeresztes (Körösztös), Magyaralmás (Ómás), Sőréd, Csókakő (Csóka), a Zámolyi-medencében Csákvár és Zámoly (Zámó) illetve a két tájegység határán Csákberény (Bérén) településeken századunkban tisztán magyar lakosság élt. (A Zámolyi-medence szélén elterülő Lovasberény és Pátka számos tekintetben inkább a Velencei-hegység falvaihoz kapcsolódott.) Az utóbbi 150 évben a két kistáj magyar települései közül egyedül Csákvár lakossága haladta meg a 4000 főt. A további falvak lélekszáma 2000 (Fehérvárcsurgó, Bodajk, Csákberény, Zámoly); 1000 (Iszkaszentgyörgy, Sárkeresztes, Magyaralmás) illetve 500-700 (Moha, Sőréd, Csókakő) körül mozgott, a felekezeti megoszlást illetően a többség a katolikus vallást követte. Az utóbbi kétszáz évben térhódításuk a reformátusok rovására töretlen volt. Feltűnő módon változott az arány javukra Csákváron, Fehérvárcsurgón, Bodajkon, tehát az uradalmi illetve vallási központokban. Bodajk búcsújáróhelyét messze földről látogatták, szerzetesek is megtelepültek a faluban, mégis félezret meghaladó reformátusság élt itt. Számottevő református felekezetű lakott továbbá Iszkaszentgyörgyön, Fehérvárcsurgón, Csákváron; míg Mohán, Sárkeresztesen, Magyaralmáson, Zámolyon, Csákberényben századunk közepéig többségben is maradtak. Kizárólag katolikus lakosság a legutóbbi időkig csak a kis létszámú Sőréden és Csókakőn élt. Figyelemreméltó, hogy a gazdasági cselédek abszolút többsége a katolikus hitet követte. Az evangélikusok lélekszáma mindössze Csákváron és Fehérvárcsurgón érte el a több száz főt, híveik száma azonban az utóbbi 150 évben folyamatosan csökkent. A zsidók nem vallási, hanem gazdasági tekintetben játszottak szerepet, legalább egy-két család mindegyik községben élt. A történelmi sajátosságok következtében a nagybirtokrendszer vizsgált területünkön erősebb volt mint az ország más tájain, bár gyengébb mint a Mezőföldön. A földek jelentős részét a magyarországi arisztokrácia ismert nevű, befolyásos családjai 243