Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

szokás gyakorlásának két vigláháború közötti formáját Bradák János (szül. 1902) tordasi adatközlő. A II. világháború után a tordasi lakodalomban már nem volt kakas-ütés (Szoboszlainé 1951,12). Tárnokon (korábban Fejér, ma Pest m.) a kakas-ütés (kokasovi krki zet'at') ugyancsak a lakodalmat követő reggelen történt. A tárnoki szlovák lakodalomban minden legény vőfély volt. Ók rendezték a kakas-ütést. „Pome kokasovi krki zet'at'!" (Gyerünk a kakas nyakát levágni!) -biztatták egymást hajnalban. Ősszel, szeptemberben tartották a lakodalmakat, amikor a háznál még több kakas volt, mégis a gazdaasszony legszebb, magnak meghagyott kakasát fogták meg. „Jej, moj pekni kokaâ!" (Jaj, az én szép kakasom!) - kiáltott fel a gazdaasszony, amikor meglátta, hogy a magkakasa lesz az áldozat. „Mama, mi zme sijich to lud'i volal'i!" (Mama, mi hívtuk meg ezeket az embereket!) - csitította a gazda. A vőfélyek az udvaron vagy a ház előtt az utcán kb. máfél méter hosszú, szőlőkaró vastagságú dorongot ástak a földbe, ehhez kötözték a kakast. Az ütésre vállalkozó legénynek bekötötték a szemét kendővel, kezébe nyél nélküli kaszát adtak. 3-4 méternyi távolságról elindították a kakas felé. Ha nem sikerült neki a kakas fejét leütni, akkor pénzt fizetett vagy bort vett a többieknek. A násznép kíváncsian körülállta a kakas-ütéssel próbálkozókat. Addig próbálkoztak, amíg valaki le nem ütötte a kakas fejét. Akinek sikerült, az a kakast hazavitte, az édesanyja paprikást főzött belőle, amit a legények közösen fogyasztottak el. Az összegyűlt pénzen vett bort is ez alkalommal itták meg.Tárnokon úgy tartják, hogy a lenyakazott kakas a vőlegényt személyesíti meg, aki a nősüléssel elveszti a legényélettel együtt járó szabadságát. Fényes Elek szerint a múlt század közepén Öskü „magyarosodni kezdő tót falu", Tordas,Tárnok szlovák lakosságú (1951, IV, 183). Ösküre 1718-ban Zólyom, Nyitra és Pozsony, Tordasra 1713-ban Pozsony, Nyitra és Turóc, Tárnokra 1739-ben Trencsén megyéből érkezett szlovák lakosság (Ila-Kovacsics 1964, 307; Wünscher 1943, 47-49; Pesty 1977, 285, 287; Garády 1859, 538). Dunántúl német és szlovák nemzetiségi falvainak szomszédságában lévő magyar települések lakossága nem vette át a kakas-ütés szokását, annak ellenére, hogy a kakasnak a dunántúli magyarság lakodalmi szokásaiban is jelentős szerep jutott. Dunántúl számos vidékén a lakodalmi vacsora egyik fogása a baromfi aprólékból készített rizseshús. Ezt a vőfély a kakasra utaló ételköszöntővel szolgálja fel: Elhoztam a kakast égisz taraj ávo, Jó puhára főzött apró rizskásávo. Hommióta tissigit viseli szüvessen, Enné jobb ite még gégéjén nem úszott, Noha száz esztendőn má keresztül csúszott. Csepreg, Vas m. (Rajczy 1943,84) Behoztam a kakast egész tarajával, szakácsné asszonynak tíz körme ujjával. A kakasnak a keze, a jércének a lába még most is cicerél a tálba'. Kajdacs,Tolna m. (Szabóné 1982) Akéthelyi (Vas m.) lakodalomban a sült tyúkot a násznagy szokta földarabolni, s a násznépnek kiosztani. Amíg a násznagy a sülttel bajlódott, a vendéghívó legény {vidor) tréfájával mulattatta a vendégeket: észrevétlenül odalopódzott a násznagy mögé, és egy darab sült húst ellopott. Erre a násznagy a jó falatokat kiosztotta a 224