Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
- Na, hát legények egy kakast hozzatok! De itt is volt mindig, anélkül lakodalom nem múlhatott el, hogy egy kakast agyon ne vertek volna. A legény odaadta a szakácsnénak, csináltak belőle pörköltet ebédre. Főleg csak az ott maradt fiatalok ették meg. A lakodalom reggelén volt, már világossal. Györkönyben is megvolt ez a szokás, hahnschlagen. Ezzel lett vége a lakodalomnak. Ha a fazekat leütötték, a kakas elszaladt, a legények utána, és agyonütötték. (Wieland Pál, szül. 1904) „Alakodalomban kakast ütöttek agyon. Berugatták a kakast pálinkás kenyérrel. Beletették egy zománcos, rossz, lyukas fazékba. A vendéglő elé az utcára tették és lefelé fordították. Két legénynek bekötötték a szemét. Kezükbe adtak egy vastag botot. Bekötött szemmel megforgatták és elindították. Amikor közel kerültek, akkor az elrángató, irányító legény elhúzta a fazekat. A végén az egyik agyonütötte. A legények, leányok nagy körben körültáncolták. 1937-ben Schnitz Mihály lakodalmában még volt kakas-ütés." (Reisz András, szül. 1921) „Hajnalban annál a háznál, ahol a lakodalom volt, belopóztak a tyúkólba és ellopták a magkakast a vőfélyek és a legények. Kiválasztottak két legényt, akinek bekötötték a szemét, a kezébe dorongot adtak, körülállta a lakodalmas nép, a körből nem tudott kimenni. Nagyokat ütöttek mellé. Végül az egyik eltalálta, leütötték, rögtön ott elvágták a nyakát. Pörköltet főztek belőle, megették az ott maradottak. Györké Pál vendéglőjében tartották a lakodalmakat, előtte az utcán volt a kakas-ütés. Már reggel volt, a parasztok vitték a tejet a csarnokba, megálltak nézni. 1950-ben vonult be két korosztály katonának, az 1929-30-as születésűek. Csak két legény maradt a faluban. Amikor 1952-ben leszereltek, akkor már nem volt kakas-ütés." (Jobbágy Lajos, szül. 1930) A fentiekből az derül ki, hogy a lajoskomáromi lakodalomban egészen az 1950-es évek elejéig rendeztek kakas-ütést. Figyelemre méltó a szokás fennmaradásában a györkönyi (Tolna m.) rokonok szerepe, akik a kakasütést több lakodalomban is kezdeményezték. Megemlítem, hogy a lajoskomáromi legények közül sokan Györkönyből vagy Pusztavámról hoztak maguknak evangélikus német feleséget. Az 1803-ban Batthyány Lajos kezdeményezésére telepített Lajoskomárom lakosainak „közel fele német, 3/10-e tót, 2/10 pedig magyar ajkú" a XIX. század közepén Fényes szerint (1851, II, 243). A lajoskomáromi evangélikus németek egy része Pusztavámról (Fejér m.) települt (Závodszki 1968,160). Még századunkban is tartották a rokoni kapcsolatokat a két község lakói, sőt újabb házasságkötésekkel erősítették azokat. Pusztavámon egészen a német lakosság egy részének II. világháborút követő kitelepítéséig élt a lakodalmi kakas-ütés szokása. Adatközlőm, Unger Pál (szül. 1907) így mutatta be a szokást: „Lakodalom reggelén hét-nyolc óra körül a legények a lakodalmas ház kakasát megfogták, lábait, szárnyait összekötözték. Aház előtt az utcán az első vőfély szemét kendővel bekötötték, kezébe 3-4 méter hosszú dióverő póznát adtak. A kakast a földre dobták, amit a vőfély egy ütésre agyonütött. Az ütésre a zenekar fújt egyet. A kakast felkapták, a konyhába vitték, elvágták a nyakát, és pörköltet főztek belőle a fiataloknak, zenészeknek. Ilyenkor már csak a fiatalok voltak a lakodalomban. A kakas-ütéssel lett vége a lakodalomnak." A Németországban, Geretsriedben (Bajorország) a Pusztavámról kitelepített németek mai lakóhelyén 1978-ban megjelentetett helytörténeti munka szerint a pusztavámi lakodalom reggelén a szokás fazékütés formáját is gyakorolták. Ilyenkor - ugyanúgy, ahogy Lajoskomáromban -222
