Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

A KAKAS-ÜTÉS EMLÉKEI A kakas-ütés Európában a román, a germán és a nyugati szláv népeknél a jeles napi-, a lakodalmi- és az arató szokásokban jelenik meg. Ügyességi játék, ahol az arra jelentkező személy szemét bekötik, kezébe kardot, kaszát, csépfát vagy botot adnak, amivel a nyakig földbeásott, cserépfazék alá tett, létrára, állványra, karóra kötözött kakas fejét kell egy ütéssel levágni, vagy az állatot agyoncsapni. A sikeres ütést valamilyen cím, megbízatás elnyerése, elismerés, ünneplés vagy ajándék követi. Lakodalomban a vőlegény, a menyasszony vagy a vőfélyek kakas-ütése eredetileg termékenységvarázsló célzattal, később a násznép szórakoztatására történt (Gennep 1947, 1/3, 958-Giese 1937; Fehrle 1920, 77-78; 1955, 176-177; Hoffmann-Krayer -Bächtold-Stäubli 1930-31, III, 1943; Beitl 1974, 317-318; Haberlandt 1959, 49-50; Reinsberg-Düringsfeld 1861, 52-53, 61, 391, 415^116, 419; Horváthová 1972, 201; 1975, 999; Komorovsky 1976, 273-275; Újváry 1979, 708-709). Szokásunk középkori eredetét bizonyítja, hogy egyik formáját idősebb Pieter Brueghel németalföldi mester is megörökítette Gyermekjátékok című festményén 1560-ban. A bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött képének középső részén két vakfazekast játszó fiú látható. Egy sapkával befedett szemű gyerek a kezében tartott doronggal megpróbál eltalálni egy felfordított, kormos cserépfazekat. A másik suhanc egy nagykés pengéjével kopog a cserépfazék fenekén, hogy befedett szemű játszótársa a hang irányába tájékozódhasson. Gyakran élő kakast rejtettek a fazék alá, ilyenkor a cél egyetlen csapással a fazék összetörése, a kakas agyonütése volt (Hills 1957, 30). A fazékütés (au casse pot) játék szerepel François Rabelais 1534-ben megjelent Gargantua című könyvében (Rabelais é. n. I, 62). Ez azért is figyelemre méltó, mert Rabelais egy korabeli francia népkönyvből merítette Gargantua történetét. Rabelais művét Johann Fischart dolgozta át és jelentette meg németül 1575-ben Geschichtklitterung címmel. Gargantua játékainak sorában Fischart is felsorolta a fazékütést (Brich den Hafen) (1969, I, 250). Megtalálható a fazékütés az 1426-ban keletkezett Nördlinger Spielgesetzben is (Hafen zu schlagen) (Hills 1957, 30). A Kárpát-medencében az egykori Felső-Magyarország elsősorban német és szlovák anyanyelvű, evangélikus vallású városi polgárságától maradtak ránk a kakas-ütésre vonatkozó első adatok. Késmárkon (Käsmark, Kezmarok) 1596-ban az iskola elöljárósága a diákok Gál-napi (október 16.) kakasütését eltiltotta, mert a szokás előkészületeinek izgalma elvonta az ifjúságot a tanulástól, másfelől pedig a kakas-ütés lebonyolítása során a kisebb gyermekeket fenyegető balesettől féltek (Bálint 1977, II, 381). A besztercebányai (Neusohl, Banská Bystrica) szlovák diákság Gál-napi kakas-ütését Johann von Csaplovics 1829-ben Pesten megjelent Gemälde von Ungern valamint Ján Kollár 1835-ben ugyancsak Pesten kiadott Národnie Spievanky című könyvében írta le (Csaplovics 1829, II, 240-241; Kollár 1953, II, 107-107, 587-592). Pelkó Péter Eredeti magyar közmondások és szójárások című 1864-ben Rozsnyón megjelent könyvében a kakas király kifejezés magyarázataként írta: „Egy időben nagy szokásban volt, farsangi mulatságul a kakas nyakát elvágni; így pl. Miskolcon, mivel sok feleséget tart. Innen van a közmondás, s megfelel a következő tragicus rex latin közmondásnak." (1864, 206.) A török elleni felszabadító háború után a XVIII. században a dunántúli falvakba telepített német és szlovák lakosság eredeti lakóhelyéről magával hozta a kakas-ütés 215