Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

zacskóval járt, amelybe a kapott pénzt tették. Agánti lányok csak egy nap, december 24-én jártak a Christkindl-játékot bemutatni. Délután három órától éjfélig a faluban minden házhoz bementek. A plébánoshoz, jegyzőhöz, tanítóhoz is bementek, úgy, ahogy sorba jöttek a házak. A végén egymás között elosztották a kapott pénzt, süteményt, almát, aszalt gyümölcsöt. A gánti lányok 1927-28 körül a község földbirtokosa, gróf Merán János csákberényi kastélyában is bemutatták a Christkindl­játékot. Délelőtt 11 órakor várták őket a kastélyban. A grófnak nagyon tetszett a játék, a szereplőknek ebédet, csokoládét és sok pénzt adott. Az 1930-as 1940-es években a gánti Christkindlesek Gánt-Bányatelepre is lementek. Az egyik szereplő édesapja vitte le őket szánkóval. Gánt-Bányatelep bányász és bányai tisztviselő családjainál csak a Mennyből az angyalt énekelték, mert a bányatelepiek nem tudtak németül. A gánti Christkindl-játékban az 1920-as évek végén adatközlőm, Molnár Henrikné (szül. 1916) is szerepelt. Ó énekelte magnetofonra 1986-ban a gánti Christkindl-játékot: Az első angyalnál csengő volt. Csengetett és megkérdezte, hogy bejöhetnek-e a Christkindl-esek: Darf das Kristkindl hinein? Darf es hinein? Ja, das Kristkindl darf herein! Jetzt kommt der erste Engel: Ich komm herein ganz abend und spät, 'schenke nun das gib euch Gott. Vom Gott, vom Gott bin ich 's gesandt, der Erzengel Gabriel bin ich 's genannt. Ich trag' den Buschen in meiner Hand und die Krön' auf meinem Haupt. Hatt's mir 's Gott Vaters Sohn erlaubt. Zwei Engel die tu s herein, es wird dir schon erlaubet sein. Jetzt kommt der zweite Eng'l: Ich komm' hereingetreten, ob die Kinder fleißig beten, oder lernen, oder in die Schule geh'n. Wenn sie aus der Schule geh'n. bleib'n sie in allen Orten steh'n. Die Blätter aus den Bücher reißen, und in alle Winkel schmeißen, Solche Bosheit treiben sie, Maria, Maria tritt du 's herein, mit deinem kleinen Jesulein! Jetzt kommt die Maria 'rein: Ich komm' herein geschwingen, ob die Kinder fleißig beten und singen, Wenn sie nicht felißig beten oder singen, Werden ihnen die Ruten auf 'm Bügel umspringen. Josef mein, tritt du 's herein, wieg' uns das liebe Jesulein ein ! Jetzt kommt der Josef 'rein: Wie soll ich das Kind'lein wiegen, 144

Next

/
Thumbnails
Contents