Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

A motívumkincs alapritmusai a következők: П I : I I : Ilii Ezeknek összetett változatai különösen a Dunántúl északi részére és a Duna mellékére (33) jellemzőek: I 11 i I : П 111 I : I I П I : I 11 Ilii A háromlépés motívumnak ritmikai módosulásai a közelmúltban még megfigyelhetőek voltak Somogyban (34), például: FI. I : П НУ A mozgásmódra, amelyre a történeti adatok is utalnak, a dobogó, kopogó, ritkábban a hegyezés mozdulata jellemző (35). A népi emlékezet még az utóbbi gyűjtések időpontjában is számon tartotta a térdelő és a guggoló mozdulatokat. A táncot időnként ritmikus taps kíséri. A csizmaütögető mozdulatok ritkábban fordulnak elő. A viszonylag laza szerkezetű, monoton táncot az eszközök közötti és körüli gazdag térformálás, a dinamikai árnyalás, a mozdulatoknak megfelelő frontális irányváltoztatások és a mozgást időnként megszakító záróformulák teszik változatossá (26). A motívumkincs térközökben való formálásának a rendje alapján a kanásztáncnak szabályosabb és szabálytalanabb változatait különböztetjük meg. A szabálytalan formákban az egyes motívumokat egy vagy két térközben járja a táncos, és a táncban a térközöket rögtönzött sorrendben használja fel (37). A szabályosabb formák egyik változatát az jellemzi, hogy a táncos egyszerre egy térközbe ugrik a „háromlépés" motívummal és meghatározott sorrendben térközről térközre halad azzal. Esetleg egy mozgássort irányváltással szakít meg (38). Fejlettebb változata az a forma, amikor a táncos állandóan két térközben alakítja a motívumait, és ezt szimmetrikusan megismétli a másik térközben, majd negyedfordulattal balra elfordulva járja motívumait ugyancsak szimmetrikusan, a térközök újabb variációs lehetőségeit kihasználva. Ismeretesek a Felső-Tisza vidéken (Szabolcs-Szatmár megye területén) olyan változatai, amelyekben az egyszerű bevezető mozdulatok után a táncos a „háromlépés" motívumot járja szimmetrikusan, irányváltoztatás nélkül ugyanazokban a térközökben (40). A felsorolt változatokra általában jellemző a két szakaszra való tagolódás. Az első részben az eszközök körül vagy azok előtt táncolnak (chassé-lépés, háromlépés). Északkelet-magyarországi változatainál gyakori, hogy az újabb típusú férfiszóló (csárdás, verbunk) mozgáskincsével táncolnak az eszközök előtt. A második szakaszában pedig az eszközök közötti tánc következik. A két táncszakasz többször ismétlődhet (41). A kanásztánc keresztbe helyezett eszközök között járt változataiban a férfinek nővel járt páros típusai is gyakoriak. Ebben hol az egyik, hol a másik táncol az eszközök között, illetve mindketten az eszközök által elhatárolt térközben táncolnak szabályos vagy szabálytalan rendben (42). A kanásztánctípus bemutató jellegénél fogva a legalkalmasabbnak bizonyult a kötött formájú változatok kialakulására. Nem véletlen az, hogy az 1930-as évek „Gyöngyösbokréta" mozgalmában éppen a kanásztáncok kerültek leggyakrabban az együttesek repertoárjába (43). Ezeknek a táncoknak mozgáskincsben leggazdagabb változata a karádi kanásztánc, amelyben a függőlegesen tartott eszköz lengető mozgásától kezdve a térközökben szabályosan ismétlődő táncmotívumokig sokféle táncmozzanatot megtalálunk (11). «-Bocsor József hajdani pusztagazda, Kanásztánc. Enying, 1960. 53