Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)
A kézbeli eszközökkel, foglalkozási szerszámokkal (bot kampósbot, balta, karikásostor) járt pásztortáncokban rendszeresen visszatérő formában többek között a következő táncos mozzanatok fordulnak elő; 1. A földre helyezett bot körüli vagy feletti tánc, (8) 2. a keresztbe helyezett eszközök körüli-közötti tánc, (9) 3. az eszköz láb alatti átdugdosása, (10) 4. a földre támasztott eszköz átugrálása, változata; a földbevágott balta átugrása (11) 5. az eszköz lengetése; (12) 6. támaszkodás az eszközre, illetve a talaj ütögetése az eszköz végével. (13) Ajelzett táncmotívumok ügyességi táncainkban elszigetelődtek egymástól és önálló táncokká fejlődnek Ezek egyike-másika uralkodóvá válik a táncban, de együtt is előfordulhatnak. A különböző bevezető és összekötő mozdulatsorok mellett a felsorolt eszközös motívumok, motívumsorok alkotják a tánc gerincét. A botolóktól és egyéb pásztortáncainktól a fegyvert már kevésbé felidéző, sőt fegyverszerűtlen eszközök használata különbözteti meg. így a pásztorbotot vagy baltát felváltó eszközök a következők: vessző, karó, szalmaszál, zsupkéve, kévekötőfa, kukoricacsutka, borosüveg, pohár, tojás, gyertya, söprű, kendő, sapka stb. (14) Ezek használatát a foglalkozás, a táncalkalmak körülményei teszik lehetővé. Nagyobb szerepet kapnak a paraszti élet hétköznapi tárgyai. Az ilyen tánceszköz alkalmi használata egy-egy közösségen belül, annak sajátos, a táncot rendszeresen formáló tényezőjévé alakulhat. A mutatványos - ügyességi táncaink rendszerezését az uralkodó eszközös motívumok figyelembevételével végezhetjük el. Az eszköz táncformáló szerepe kétféle módon érvényesülhet. Ennek alapján ügyességi táncaink két csoportját különböztethetjük meg: 1. Ha a táncot a földre helyezett eszközök körül, között, illetve fölötte járják, akkor az eszköznek a tánc terét meghatározó szerepe van. Ezt a típust nevezzük kanásztáncnak 2. Ha az eszköz láb alatti átvetése, vagy a földre támasztott eszköz átugrása az uralkodó mozdulat, akkor mivel a táncos kapcsolata az eszközzel közvetlenebb, az eszköz táncmotívumformáló szerepe aktívabb. Ezt a csoportot a seprűtáncok típusához soroljuk (15). A továbbiakban a fenti két legáltalánosabb elnevezéssel jelöljük ügyességi táncaink két nagy csoportját (16). Mint már említettük, a két típusváltozat kétféle eszközhasználati módja egy táncban is előfordulhat (17). Az egyéb mozdulatok, mint pl. az eszköz lengetése, földre ütögetése, vagy az eszközre való támaszkodás, rendszerint ezek járulékos elemei. Ügyességi táncainkban az eszköz adta lehetőségek eleve jobban biztosítják a mozgáskincs fokozottabb táncszerűségét. Itt a határozottabban kialakult lábmotívumokra utalunk. A botoló táncainkra ugyanis nem minden esetben jellemző a ritmusban körülhatárolható metrikus motívumkincs. Ezekben a tánc mozdulatai a tánc funkciójának felelnek meg. A rögtönzött stilizált küzdelem körülményei alakítják a párbaj szerű, gazdag plasztikájú, rendkívül hatásos mozgásokat. Laza szerkezetű, amorf, védő-támadó, lépő, ugró, guggoló, térdelő stb. mozdulatok jellemzőek a botolóra (18). A pásztortáncok egyéb változatainak motívumai már táncszerűbbek. A metrikus motívumok sokkal határozottabban szerepelnek, bár a virtuóz eszközkezelésre való koncentrálás sok esetben leszűkíti a motívumok plasztikai sajátosságait. Ha a földre kerül tánc közben az eszköz, akkor teljesedik ki a motívumkincs (19). Tehát ügyességi táncainknál a kelet-európai táncokban különösen nagy szerepet játszó lábmotívumok kikristályosodottabban és fejlettebb módon jelentkeznek (20). 50
