Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

Mutatványos táncaink jellegzetes sajátossága még az is, hogy formakincse összefonódik egyéb régebbi stílusrétegeink motívumkincsével. Az ún. ugrós családban az eszköznélküliség, az eszközkezeléstől független formakincs és táncszerkesztési elv érvényesül (21). A régi táncstílus egyéb rétegeivel való szoros kapcsolata különösen a Dunántúlon és a Duna mellékén nyilvánvaló (22). Az ugrós tánctípus virágzása itt - a tiszai táncdialektussal ellentétben - a századfordulóig jobban nyomon követhető (23). Később is nagyobb jelentősége volt e terület táncéletében (utalunk például a lakodalmi menettáncok szerepére. (24) Dél-Dunántúlon a „verbunk" néven táncolt ugrósok családjába tartozó tánctípus lényegében eszköz nélküli változata az ott divatos eszközös kanásztáncnak (25). Ugyanez a kapcsolat áll fenn a nyugati táncdialektus többi területén, az egyéb régi típusú táncok és ügyességi táncok között. így például a Rábaköz vidékén az eszközös táncok mozzanatai szorosan összefonódnak az ún. „dús"táncok motívumkincsével. A KANÁSZTÁNC* A népi terminológia a regionális típusok szerint változik. A táncelnevezések részben pásztorfoglalkozásra, részben e tánctípus egyes formai sajátosságaira jellegzetes eszközhasználatára, a táncalkalmakra, a táncok dallamára stb. vezethetők vissza. A nyugati táncdialektus területén, így elsősorban a Dunántúlon kanásztánc, kanászos tánc a legáltalánosabb népi jelölése. A magyar nyelvterület középső részén, főleg a Felső-Tisza vidékén, Biharban, Békésben kondástánc néven él. Még számos kisebb-nagyobb területen használatos elnevezéseit ismerjük. Például gyertyástánc, dussolás, üvegestánc, üvegcsárdás, csipketánc, nyúltánc stb. (26). A tánctípus mozgáskincsét térben formáló eszközöket (bot, üveg, tojás stb.) kereszt alakban, négyszögben, egy vagy több sorban helyezik el a földön, de az egy-két tárgy (üveg, pohár stb.) körüli tánc is gyakori. Legáltalánosabb forma a két bot keresztbe rakása. Többféle eszköz együttes használata is előfordul. A virtuskodás fokozására a keresztbe tett botok szögleteibe tojást vagy a botok négy végéhez üvegeket tesznek (27). Mozgáskincsének az uralkodó motívuma a néptáncaink egyéb régi stílusrétegeiben is alapmozdulatot képező, a hazai - szakterminológiában „cifrá"-nak, „háromlépés"-nek nevezett motívum, amelynek különböző változatai (pas de basque) egész Európában ismeretesek (28). A másik jellegzetes mozdulata a kanásztáncnak az eszköz közötti terpeszugrásos motívum. Ezt a motívumot az eddigi kutatások szerint a magyar nyelvterület nyugati részéről ismerjük (29). Ez a két fő mozdulattípus határozza meg a tánc karakterét. Hol az egyik, hol a másik a tánc uralkodó motívuma. Ha a kettő együtt fordul elő, akkor az egyiknek csak kiegészítő szerepe van. A terpeszugrásos motívum П I ritmusú változatai ismertek a dunántúli Mezőföldről, a Felföldről és Szlavóniából (30). Változatainál, mint például a rábaközi-szigetközi gyertyástáncoknál, szintén a cifra és terpeszugrásos motívumok uralkodnak. Ezeket kiegészítik különböző lengető, lábkörző és lépő motívumok. Jellemző ezekre még egy nyolcadoló ritmusú lépegető motívum, amellyel a földre helyezett gyertyákat szinte kígyózva körüljárják, ügyesen eltáncolnak közöttük, mellettük. Ugyanezek a mozdulatok az üveggel járt táncok sajátosságai (31). Dunántúlon általánosan ismert az ún. üvegcsárdás, amelyet szintén f> -os alapritmusú motívumokkal táncolnak a földre helyezett üvegek körül (32). * Lásd az 1-7. sz. táncokat. 51