Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

juhászokéhoz hasonlítottak, csak groteszkebbek és vadabbak; így például néhányszor egészen - de ügyesen - földhöz vágta magát; majd leguggolt s ily állapotban lábszárait váltakozva kirugdalta. A végén pedig szekercéjét meglepő ügyességgel a mestergerendába vágta." A leírások alapján megállapíthatjuk, hogy az országosan elterjedt virtuóz eszközkezelésseljárt pásztortáncok itt is általánosak voltak. Ezt a tényt más klasszikus leírások (Gönczi Ferenc leírása a betyárok táncáról vagy Gönyey (Ébner) Sándor szemléletes kanásztánc jellemzése a Zselicségből) és egyéb gyűjtések (a somogyi munkaközösség kutatásai az 1950-es évek elején is alátámasztják. A történeti forrásainkból is ismert virtuóz eszközkezeléssel járt pásztortáncok egyes mozzanatai gyakran elszigetelődtek egymástól és önálló táncokká fejlődtek (pl. a keresztbe helyezett eszközök körüli, közötti tánc; az eszköz láb alatti átdugdosása, a földre támasztott eszköz vagy földbe vágott balta atugrálása stb.) Ezek a mozzanatok vándoroltak át a parasztság táncalkalmaiba mint sajátos mutatványos-ügyességi táncok. A botolóktól és egyéb pásztortáncainktól a fegyvert már kevésbé felidéző, sőt fegyverszerűtlen eszközök használata különbözteti meg. így a pásztorbotot vagy baltát felváltó eszközök a következők: vessző, karó, szalmaszál, zsupkéve, kévekötőfa, kukoricacsutka, borosüveg, pohár, tojás, söprű, kendő, sapka stb. Ezek használatát a foglalkozás, a táncalkalmak körülményei teszik lehetővé. Nagyobb szerepet kapnak tehát a paraszti élet hétköznapi tárgyai is. Az ilyen tánceszköz alkalmi használata egy-egy közösségen belül, annak sajátos, a táncot rendszeresen formáló tényezőjévé alakulhat. Az ilyen típusú táncoknál az eszköz táncformáló szerepe kétféleképpen érvényesülhet. Ennek alapján két csoportját különböztetjük meg: 1. Ha a táncot a földre helyezett eszközök körül, között, illetve fölötte járják akkor az eszköznek a tánc terét meghatározó szerepe kerül előtérbe. A népi szóhasználat az ilyent általában kanásztáncnak nevezi. 2. Ha az eszköz láb alatti átvetése, vagy a földre támasztott eszköz átugrása az uralkodó mozdulat, akkor az eszköz táncmotívumformáló szerepe aktívabb. Ezt nevezik gyakran söprűtáncnak. A két típusváltozat kétféle eszközhasználati módja egy táncban is előfordulhat. A KANÁSZTÁNC A tánctípus mozgáskincsét térben formáló eszközöket (bot, üveg, tojás, stb.) keresztalakban, négyszögben, egy vagy több sorban helyezik el a földön, de az egy-két tárgy körüli tánc is gyakori (pl. üveg). Legáltalánosabb forma a két bot keresztbe rakása. Többféle eszköz együttes használata is előfordul. A virtuskodás fokozására a keresztbe tett botok szögleteibe tojást, vagy a botok négy végéhez üvegeket tesznek. Motívumkincsének az uralkodó motívuma a hazai szakterminológiában „cifrá"-nak, „háromlépés"-nek nevezett motívum amelynek különböző változatai (pas de basque) egész Európában ismertek. A másik jellegzetes mozdulata a kanásztáncnak az eszközök között terpeszugrásos motívum. A két motívum alapritmusa fi | , illetve | I . Ez a két io mozdulattípus határozza meg a tánc karakterét, hol az egyik, hol a másik a tánc uralkodó motívuma. Ha a kettő együtt fordul elő akkor az egyiknek csak kiegészítő szerepe van (pl. mezőkomáromi kanásztánc). Ugyanezek a mozdulatok az üveggel járt táncoknak is a sajátosságai. Általánosan ismert az ún. „üvegcsárdás" amelyet gyakran b alapritmusú motívumokkal táncolnak a földre helyezett üvegek körül. 44