Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

A leveleket rigmusban írták: Olyan vagy mint a páva Vigyázz, hogy le ne ess a konyhába. A virág elhervad rövid pár nap alatt Szerelmed emléke örökre megmarad. Pakozdon a következő alakok szerepeltek a tyúkverőn: egy vőlegény és egy menyasszony, akik táncoltak: a „kutyahajtó" aki láncos bottal zörgött, riasztó szerepe volt. A meszelős mókázva haladt végig a falun, meszelőjét a sárba mártva és bemázolta a jövő-menőket. Egy ajándékszedő volt „könyörgő" kéregető szereppel. A ház előtt beköszöntőt mondtak és ahol nem bocsájtották be őket a házat bemeszelték sárral. A tyúkverő azzal fejeződött be, hogy este az egyik résztvevő házában a kapott ajándékot megsütötték és nagy lakomát csaptak. Velencén lakodalmak végén ment a násznép a tyúkverőbe. Régen tavasszal a fiatalság, fiúk és lányok együtt a széles utcákon játszották. Legkedveltebb játékuk volt a Gárdonyban „hatuskának", Sukorón „tütüzesnek" nevezett fogójáték, amit a játékban kiabált jelről neveztek el. (Perecem párom, nincsen párom, de majd lesz párom tütüztem.) Továbbá szerették a „kicsi ki nagy be" ahogy Sukorón nevezték a „kiverő" métaszerű labdajátékot, amit „szűvött" labdákkal játszottak. Május elsején Sukorón a lányos házaknál májfát állítottak, de akadt olyan hely is, ahová kukoricából raktak májfát, vagy pelyvával telihordták az illető udvarát. Pakozdon a kapukra vi-, ragot, de tréfából száraz ágakat is tűztek. A tó környéki falvakban általában a korcsmárosnak állítottak májfát, amelyre kendőket és üveg borokat akasztottak. Május utolsó vasárnapján, pünkösd első vagy második napján volt a májfa kitáncolás, amikor a fát kidöntötték és bált rendezett a korcsmáros úgy, hogy a zenészeket is ő fogadta. Kocsmában rendezett bál nagyon ritkán volt régen, 3-4 volt egy esztendőben. Viszont igen gyakori volt a „batyúbál", amit főleg farsangkor rendeztek házaknál. Nadapon „csuhálé"-nak, Dinnyésen „cuhálénak" vagy „cuherdának" nevezték az ilyen táncalkalmakat. Régebben a csárdás mellett a polkát és a lengyelkét is kedvelték. A csárdást sima két lépésben járták, de az öregebbek ismerik a csárdás friss részében a „libbenést" is. Kedvelték Sukorón az üveggel a fejen járt táncot is, amit „üvegcsárdásnak" neveznek. A verbunkot egykor „magyarverbunk" vagy „huszárverbunk" néven járták Pakozdon, de ma már csak egy család őrzi emlékét. A kanász, vagy ahogyan nevezik kanászos táncot két bot vagy üvegek között többen is ismerték, sőt Gárdonyban még el tudják táncolni. A tánchoz a zenekíséret batyubálokon citera, vagy harmonika volt és köcsög-dudával bőgőztek hozzá. Bogozni lehetett még asztalon, ujjon húzogatott sodrófával is, ilyenkor az asztalra tányért is tettek, hogy minél nagyobb zaj legyen. A családi ünnepek közül a keresztelő, kézfogó és a lakodalom a legjelentősebb. A kézfogó alkalmával adta át régen a jegyet a menyasszony, a századforduló óta divatos csak a gyűrűcsere. Ajegy 3 -4 darab háromszögbe hajtott kendő volt, amit a menyasszony készített el. A felső kendő szalagokkal volt díszítve. A kézfogó alkalmával készítették a móring levelet, amelyben megegyeztek egy bizonyos összegben, mely a vőlegény hirtelen halála esetén járt a menyasszonynak. Az esküvőt három héttel a kézfogó után tartották. Pakozdon és Sukorón régen kedden és csütörtökön, Gárdonyban, Velencén és a többi faluban szombaton, vagy vasárnap volt a lakodalom. Újabban Pakozdon és Sukorón is vasárnap van. Esküvő előtt 3 nappal történt a hivogatás, ma már egy héttel előbb. Vőfély általában kettő volt, de több is lehetett. A vőfélyek mellükön bokrétát viseltek és kalapjukon koszorút, kezükben tengeri nádból készült pálcát hordtak, amelyre sarkánál fogva kendőt kötöttek. Sukoron és Pakozdon régen a meghíváskor a lányok a vőfélyek kalapját szalagokkal díszítették, újabban a vőfély pálcát. Amikor a vőfélyek a hívogatásra beléptek a házba, a gerendát pálcával megverték, ma már kopogtatnak. 30