Fitz Jenő (szerk.): A magyar pénzverés kezdete című konferencia előadásai, amelyek a Székesfehérvári Alba Regia Napok keretében 1973. május 14-én hangzottak el - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 21. (Székesfehérvár, 1975)
Bónis György: István király törvényeinek pénzbüntetési rendszere
amelyet a törvény egy tinóval vesz egyértékűnek, s amelyről kétségtelenül bebizonyították, hogy forgalmi pénzt jelent, a bizánci arany solidust((i). E négy cikk közül az I. 14. a legjellemzőbb. Szilágyi L ó r á n d fordításában idézem : „Ha valaki haragra gyulladva vagy dölyfösségtől kevélyen szándékosan emberölést követ el, tudja meg, hogy tanácsunk végzése szerint száztíz aranypénzt (pensas auri) fog fizetni, ebből ötvenet a király kincstárába kell vinni, ötvenet adjanak a rokonoknak, tízet pedig a bíráknak és közbenjáróknak ajándékozzanak. Az emberölő ezenfelül az egyházi törvények rendelkezése szerint vezekeljen. Ha valaki pedig véletlenül öl meg bárkit is, tizenkét aranypénzt fizessen, és ahogy az egyházi törvények parancsolják, vezekeljen. .. ,(6 7). A közbenjárók díja itt különválik, tehát marad a száz pensa összeg, melynek fele jóvátétel, fele pedig pénzbüntetés. Felteszem, hogy a véletlenül (casu), vagyis verekedésben, felindulásban elkövetett ölésért járó tizenkét pensa is így oszlik meg: 10—1 — 1. A későbbi II. törvénykönyv 9. cikkében a comes ellen a királyhoz fellebbező vitéz csak tíz pensât fizet az ispánnak, de ez nem egyértelmű pénzbüntetés, mert az utóbbi egyúttal sértett is. Viszont az Admonti Kódexből kimaradt II. 14. és 15. cikk a karddal sebzőt az emberölés díjában, a kardrántót annak felében marasztalja. Az összeg tehát itt 110, illetve 55 pensa, melynek megoszlását talán az I. 14. c. mintájára képzelhetjük el. Régen megállapították, hogy a törvények vérdíjrendszere a régi magyar ötös számrendszeren alapul. Hiszen ha a 12, 55, 110 pensás összegekből levesszük a bírák és a közbenjárók díját, tisztán megmarad a 10, 50, 100 arany(8 9). Ugyanez áll a Szent László legkorábbi törvényében előforduló 6 pensára (III. 9, 10.), amelyből ugyancsak kitetszik az ötös alap. A százas összegű vérdíjnak felhozták hindu, arab, görög analógiáit^), de hozzá kell tenni, hogy nálunk ennek a felét lehasítja magának István király állama. Hogy ez a rendszer mennyire érvényesült a gyakorlatban, azt okleveles adatok híján nem tudjuk megmondani. Valamit mégis megtudunk a XI. század későbbi törvényeiből. Ha László király III. decreturnát Szilágyi L o r á n d feltevését(10) követve két részre bontjuk — sa törvényeket talán még László előttieknek is tesszük fel — látjuk, hogy a 15, ill. 14 cikkből 6, ill. 8 szab meg pensában büntetést, és csak a legutolsó számítja ezt át tinóra (1:1). Ekkora tehát már a pénzbüntetés jelentősen tért hódított Szent István ideje óta. Összegei azonban megfelelnek az államalapító törvényeinek: az első (6) Hóman B., Magyar pénztörténet 1000 — 1325. Budapest, 1916, 160- 167, Húszáé L., o. c. (7) Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához. í. 1000-től 1526-ig. Budapest, 1964, 19. (8) Hóman B., o. e., 157 — 158. (9) Ibid., 162. (10) Szöveggyűjtemény, 32, 15. j. részben három esetben fordid elő az ismert 55 penso, (2, 3, 15.) egyébként 10, 6, kivételesen 2 és 1 ; a másodikban négy esetben 55 pensa (második számsor 3, 5, fi, 13.) ezenkívül csak 10 és 5 a büntetés.(u) Az 1077 tájára keltezett ún. II. decretum 18 cikkéből ugyan csak négy büntet pensában, de ennek összegei is ismertek: háromszor 55, (5, 6, 11.) egyszer 5 (3). és feltűnő, hogy az ártatlant felakasztató bíró 110 pensa büntetésében (6) az emberölés szentistváni büntetési tétele tér vissza. Végül a László korabeli szabolcsi zsinat (1092) határozatainak, az ún. I. törvénykönyvnek 42 cikke közül érthetően csak 4 büntet pensában, de ugyancsak ilyen összegekben : kétszer 55, (16, 29.) kétszer 10, dl 5 pensa összegben (14, 42.) Feltűnő, hogy itt már a pénzbüntetés egyszer „aprópénzben” (nummos) van meghatározva (42.) (12b Kálmán terjedelmes, magas színvonalú törvénykönyvének 84 cikkéből csak 7 tartalmaz pénzbüntetést, ennek összegei azonban egyezőek az előbbiekkel : 55 pensa (42, 44.) 10 (32, 41, 44, 83.), illetve 1 pensa (43). Kivételesen 50 aranyat fizet az, aki a város pecsétje nélkül akar kilépni a határon (82.). De ez az összeg is az ötös számrendszeren belül marad. A Szent István törvényhozását követő egy évszázadon keresztül alapjában változatlanok maradtak a pénzbüntetés tételei. Megmaradt pénzneme is azzal a különbséggel, hogy a gazdasági átalakulásnak megfelelően háttérbe szorult a tinópénz. De a legfontosabb, hogy az állami büntetőigény ugyanazon a címen lépett fel. Istvánnál a nőrabló vitéz tíz, a közember öt tinót fizet „pro raptu” még a rokonsággal való kiegyezés után is (I. 27) (13). A talán László király előtti szöveg első részében az üzbégek vissza tartója „propter transgressionem” fizeti az 55 pensát (III. 2.), és a százados meg a vitéz hasonló súlyú büntetése azt éri, „quicumque. . . regis et principum decreta fregerit” (III. 15.). Kálmánnál egy nem pénzbüntetést rendelő törvény (a cives szökéséről, 39.) a szökevény visszatartását törvényszegésnek (legis fracturam) mondja a tiltott határátlépőt pedig „legis prevaricator”-ként jellemzi(14). Persze tudjuk, hogy a lex szó itt még távolról sem a későbbi tételes törvényt jelenti, s e korai decretumaink még nagyon hiányosan érvényesülhettek. Rövid áttekintésünkből mégis levonhatjuk azt a következtetést, hogy István király pénzbüntetési rendszere meglepően szilárdnak bizonyult, mert az általa megalapozott jog igazi büntetőjog volt. Bónis György (11) A szövegek Závodszky L., A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest, 1904, 156 — 194, Szilágyi fordítása Szöveggyűjtemény, 27 — 58. (12) Cf. ezekre Huszár L., A középkori magyar pénztörténet okleveles forrásai I. NK, LXX-LXXI, 1971-72, 39-50. (13) Cf. Bónis Gy, o. c., 459. (14) Závodszky L., o. c., 174, 188, 194.
