Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Szigeti Kilián: Székesfehérvár újkori zenetörténete
Ez a katalógus ma is megvan.8)5 Címe: „Kleine Übersicht über die sämtlichen Musicalien und Instrumenten, welche ich endesfertiger von einen Hochlöblichen vom Kapitel zum Gebreuche für die Musik übernommen habe, im Jahre 1828. Nicolaus Vogel Chor Regent.” Sajnos, Vogel valóban csak kis áttekintést, „Kleine Übersicht”-et adott a zenetárról, amennyiben sommázva közli benne a kótaanyagot, a szerzők megnevezése nélkül, csupán a liturgikus használat szempontjait szem előtt tartva. Valamivel részletesebb a hangszerek felsorolása, ahol a következőket említi: 2 üstdob, 2 oboa, 1 klarinét, 1 trombita, továbbá 3 hegedű, 1 mélyhegedű (brácsa). A felsorolásban szereplő 3 hegedű és a mélyhegedű a káptalan 1777-i beszerzése volt, mint fentebb már elmondtuk. A fúvós hangszereket ugyanakkor a város adta. De az itt felsorolt fúvós hangszerekből csak a 2 üstdob és egy trombita felel meg az 1777-es állapotnak. Feltehető, hogy az ötven év alatt a hangszerek cserélődtek vagy megőrzési helyük — éppen a sokszoros világi, városi szereplés miatt — változott meg. Ugyanebben az évben viszont a káptalan vásárolt egy csellót (gondorkát) és egy B-klarinétot 20—20 forintért, a többi hangszerek javítására pedig 180 forintot fizetett ki.36 Vogel Miklós közbenjárásának kell tulajdonítanunk, hogy 1828 óta a káptalan a díjazást kiterjesztette azokra a kisegítő zenészekre is, akikre a bécsi klasszikusok és általában a mannheimi iskola nyomán járó zeneszerzők előretörése következtében megnagyobbodott zenekari igények miatt okvetlen szükség volt. Az előzőkben tudatosan mellőztük az énekesek és zenészek díjazási adatait. Nem említettük a zenészek részéről elhangzott kérelmeket sem, amelyekkel fizetésemelésért fordultak a káptalanhoz, sem a fizetésemeléseket, amelyeket a káptalan a zenészeknek megadott. Mert a zenészek kérése nem elégedetlenségből fakadt, és a káptalan fokozatos hozzájárulása nem nagylelkűségének megnyilatkozása. A francia napóleoni háborúk idejében vagyunk, amikor is a háborúk költségei miatt Ausztria gazdasági csőd szélére jutott, aminek terhét részben Magyarországra hárította. 1809- ben 1060 millió forint fedezetlen papírpénz volt forgalomban az osztrák birodalom területén. 1811-ben 100 ezüstforintért már 960 papírforintot adtak. Ennek következtében Ferenc császár 1811. február 20-i pátensével kimondta a pénz devalválását. E szerint a papír- és rézpénz értéke 1/5-ére csökkent. Majd 1816. október 29-én a második pántensével még jobban csökkentette a pénz értékét.37 Hogy ilyen körülmények között egyik napról a másikra mennyit változott a pénz értéke és a fennmaradt adatokban szereplő fizetések adott pillanatban milyen értéket képviseltek, ma már nehéz volna ténylegesen felmérni. Tény az, hogy a szerződés szerinti fizetések névértéke nem felelt meg a reális áraknak, és ezért jogos volt a zenészek fizetésemelési kérelme, amit a káptalan tudomásul is vett és a lehetőség szerint „ad hoc” orvosolt is. Egy ilyen hatalmas birodalom megzavart anyagi alapjának normalizálásához azonban évtizedekre volt szükség. Mivel ennek részletezése tanulmányunk tárgykörét túllépné, ezért a zenészek díjazási ügyét csak a legfontosabb lépéseiben ismertetjük. Amikor tehát Vogel Miklós közbenjárásának eredményeként a kisegítő zenészek fizetéséről szólunk, nem az évenkint köztük kiosztott 150 Ft érdekes számunkra,38 hanem a zenekari igény növekedése, amely ki akart lépni az addigi barokk keretből és mindinkább a szimfonikus zenekar irányában fejlődött. A kor zenei ízlése és a karmester kevesellette már a zenekar szólamainak egy-egy szólóhangszeren való 95 95. Kápt. Lvt. az 502/d. jelzetű akta melléklete. — E. 36. Pki. Lvt. P. dt. 1515/1828. — E. 37. GRÜNWALD B. : A régi Magyarország 1711—1825. (Bp. 1888.) 263. és 453. Továbbá: Magy. Tört. kronológia op. cit. : 181—182. 183
