Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Szigeti Kilián: Székesfehérvár újkori zenetörténete
lent a városban 8 napi szereplésre, de az első állandó jellegű helyi színtársulat 1818. október 11-én tartotta megnyitó díszelőadását. Ezen alkalommal Marschner Henriknek a Fejér megyei Nagylángon (ma Soponyával egyesítve), a Zichy grófok vendégeként külön erre az alkalomra komponált magyaros nyitányát adták elő.24 Mint a magyar nemzeti ébredés idején minden magyaros jellegű megnyilvánulásnak, úgy a nyitánynak is nagy sikere volt. Fejér megye akkori főispánjának, Ürményi Józsefnek 1818. október 17-én Horváth Istvánhoz írt leveléből tudjuk, hogy a színházi zenekar 16 tagból állott.25 Hanner tehát ebből az alkalomból segéderőkkel kiegészítette a káptalan és város fizetett zenekarát. Hanner a zenészerzés terén is alkotott. A budapesti Zeneművészeti Főiskola könyvtára őriz tőle egy kéziratos művet hegedűre és vonósnégyesre. Címe: „Magyar Nóta Készített Hánner Úrtól”. 26 Az 1817-i egyházlátogatás kötelességévé tette, hogy leltárt készítsen a székesegyház kótaanyagáról és hangszereiről. Hogy Hanner ezt elkészítette-e, nem tudjuk. Nem tartjuk valószínűnek, mert utódja állított össze egy vázlatos, majd második utóda egy részletes katalógust. Ugyanebből az évből (1817) ismerjük a káptalani és városi ének- és zenekar beosztását hangszerek és nevek szerint.27 28 Ezek szerint a káptalanhoz tartoztak: Regens chori és I. hegedűs orgonista discantista énekes tenorista énekes basszus énekes I. hegedűs II. hegedűs Hanner Makár Frank Vencel német tanító egy fiú a német iskolából egy segítség a német iskolából (Tillmann Ferenc v. Mussang János) Márhárdt János Nivik Mátyás (Hanner mellett) Frank Imre A várostól fizetett muzsikusok: Bőgős Fuvolista; I. klarinétos II. klarinétos I. kürtös II. kürtös Clarinós v. trombitás Ámon Jeromos magyar tanító Kupferschein József Winkler József Tillmann Ferenc német segédtanító Artam Vitus Mazura Ferenc Janny János Az 1913-as összeíráshoz viszonyítva eltéréseket találunk a személyekben. A 72 éves Frank Vencel (1745—1830) visszavonult a karnagyságtól és orgonistaként működött tovább. Hanner Makár a karnagyság mellett az I. hegedű vezetőhelyét fenntartotta magának.2'8 24. Ibid. 549—550. Továbbá Zenei Lexikon II. k. 104. Valamint FITZ J.: op.cit. 36. 25. FITZ J. : op. cit. 36. 26. Zenei Lexikon II. 104. 27. Vis. Can. 1817. II. k. 38. — M. 28. Sem Frank Vencel orgonálását a karnagyság mellett, sem Hanner I. hegedűs minőségét nem szabad takarékoskodásnak tekintenünk. A barokk korban általános volt. de még ebben a korban is szokásos, hogy a karmester nem puszta vezényléssel irányította a kart, hanem a beintés után együtt játszott a karral. 181