Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Kovács Péter: Jezsuita patika és faragóműhely Székesfehérvárott
kelt levelében szól az ebédlőről, javasolva, hogy az épület udvari szárnyában legyen végleges helye, majd 1754-ben írja a házfőnöknek, hogy az asztalokat mindenképpen tölgyfából készíttessék. Érdekes módon, az 1764—67 között készült sekrestyeszekrények kérdése is sokkal korábban, már 1750-ben fölmerült Vanossi egyik levelében. Javasolja, hogy puhafából csinálják őket, mert a kemény tölgy hamar szárad és reped. Hivatkozik trencséni tapasztalataira, ahol a sekrestye bútorait szintén puhafából készítették. Ugyanebben a levélben pontosan kifejti elképzeléseit a szekrények arányairól, hogy hány és milyen fiók készüljön a miseruhák számára, hol legyen a kelyhek és a gyertyatartók helye. A témát azzal zárja, hogy neki nem tetszenek a bécsi jezsuita kollégium sekrestyeszekrényei, mert azok túlságosan díszesek, és ő jobban kedveli a sima formákat. I : A mecénás Vannossi, és az építkezést, a berendezési munkákat a helyszínen irányító Stocker Ignác házfőnök — úgy tűnik —, nem minden részletben értettek egyet. Vanossi — mint most idézett levele is mutatja — egy konzervatívabb, puritánabb barokknak volt a híve, s ezt az ízlést képviselte pártfogoltja, Baumgartner is. Stocker — mint ez Vanossi egyik 1751-es leveléből kitűnik — a modernebb felfogást hiányolja, s a mecénás sértettségét nem titkolva írja, hogy ő már Trencsénben is nagyon meg volt elégedve Bernât testvér munkájával, de ha Stockernek nem felel meg, ám dolgoztasson mással! — Nem lehetetlen, hogy a sekrestyeberendezés végül oly késői elkészülése ezzel a vitával is kapcsolatos lehet. Az ötvenes évek végére — a sekrestyétől eltekintve — az asztalos és faragómunkák sorra és csaknem egyszerre mind elkészültek. 1758-ban befejeződtek a patika, egy évvel később az ebédlő, majd 1760-ban a templomi padok munkálatai. Baumgartner érett, megfontolt barokk stílusa egyébként épp ennél az utolsó munkánál érvényesült a legteljesebben. A súlyos tölgyfabútorok ismétlődő sorai, egyszerűségük és visszafogottságuk ellenére is gazdag ornamentális faragványai méltóságos nyugalommal és meghatározó erővel töltik ki a templom hajóját. A kaputól a szentélyig, Sambach illuzionisztikus freskójáig vezető utat valójában ezek a padok teszik igazán ünnepélyessé. Antropomorf tömegeik közt a templomba lépő önkéntelenül is lefékezi lépteit, és alkalmazkodik ahhoz a ritmushoz, amelyet padjaival Baumgartner teremtett meg. Az adott követelményeket — a templom már ismert terét, az ülőhelyek nyilván előre meghatározott számát — Baumgartner finom arányérzékkel egyeztette, s az egyszerű bútorból valódi műalkotást teremtett, amely önállósága és meghatározó ereje ellenére is — vagy azzal együtt — tökéletesen tud harmonizálni környezetével. A padok elkészülte, 1760 után Baumgartner elhagyta Székesfehérvárt. A rokokó sekrestye már nem az ő kezéből került ki. A sekrestye, amely a jezsuiták diáriumának szavaival koronája a műhely munkájának, méltó helyre és környezetbe került. S, hogy ez így van, abban elsősorban Baumgartnernek volt oroszlánrésze. Az időrendet kissé fölforgatva hagytuk Baumgartner mester munkái közt végére a patikát. A patika alapításának, majd hosszú történetének kérdéseivel itt nem kívánunk foglalkozni.8 A korai történetben azonban feltűnő számunkra is a tény, hogy 1746-tól, a jezsuita patika megnyitásától 1758-ig a végleges berendezés elkészültéig tizenkét év telt el. A hosszú idő alatt vajon milyen bútort használtak? — Valószínűnek kell tartanunk, hogy eleinte az 1745 végén megvásárolt világi patika berendezéseit használhatták, talán csak az új hely követelte legszükségesebb átalakításokkal. Talán nem tévedünk, ha Codellinek már idézett 1746—47-es tevékenységét a fehér-6. A patika történetéről legútóbb: SZABO L. : op. cit. 101 T
