Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Kovács Péter: Jezsuita patika és faragóműhely Székesfehérvárott
zott 1735-ig, majd esztergomi, bécsi, varasdi tartózkodásai után 1744-ben került először Székesfehérvárra. Később ismét Bécsben, majd Kolozsvárott dolgozott, és csak 1749-ben tért vissza ismét Fehérvárra, ahol 1760-ig irányította a faragóműhely munkáját.3 A rendi névsorokból, a fehérvári jezsuiták historia domusából és a diariumaikból Baumgartner mellett más mesterek nevét is ismerjük. A templom kifestésében például a bécsi mesternek, Franz Sambachnak Werle Antal és Magis János fráterek voltak a segítségére. Codelli József asztalos 1746—47-ben tartózkodott a rendházban, majd civilbe öltözve, városi polgárként 1767-ben bekövetkezett haláláig működött szakmájában Székesfehérvárott. A hatvanas évek elejéről két laikus jezsuita asztalos nevét is ismerjük: Koller János Pálét és Kratz Fülöpét. A XVIII. században Fehérvárott a jezsuiták mellett önálló asztalos-faragóműhelyt tartottak fent a karmeliták is. A laikus Hauser Lőrinc munkái a mai szemináriumi templomban, semmivel sem maradnak Baumgartneréi mögött.4 Az egyes szerzetes műhelyek nem mindig vállalkoztak egy templom építésénél minden díszítési, berendezési feladat elvégzésére. így kerülhetett sor arra, hogy a székesfehérvári jezsuita templom szószékét Bebo Károly, és a főoltár tabernákulumát egy egyelőre ismeretlen nevű, ugyancsak civil, pesti mester készítette el. Valószínűleg idegen (talán a pálos Hyngeller?) mester munkája Fehérvárott a Baumgartner végleges távozása után, 1764—67 között felállított nagyszerű sekrestyeberendezés is.5 A mecénás Vanossi Antal a templom plasztikai díszének egységét féltette a sok mestertől. Jobb szerette volna, ha minden munkát egy kéz végez. Ezért is ajánlotta leveleiben újra és újra a házfőnök figyelmébe Baumgartnert, annak ellenére, hogy ő is tudta; pártfogoltjának a figurális fafaragásban nincs gyakorlata. 1751-ben Vanossi sürgetőleg kérte a mellékoltárok rajzát. Nagyon kiváncsi volt a díszítésre, félt, nehogy zsúfolt legyen az ornamentika. Baumgartner elképzelései valószínűleg kielégíthették, mert az azonos felépítésű oltárok készítése még ebben az évben elkezdődött. Elsőként a Szt. Kereszt és a Loyolai Szt. Ignác visszafogott, és viszszafogottságában is gazdag keretelésű oltára készült el. A képeket keretező ornamentika, a barokk építészeti elemek, és a faragványok közt felbukkanó puttók csak a legszükségesebb díszt valósítják meg, mértéktartóan simulnak a környezetbe, s valóban csak az oltár névadóját megjelenítő kép keretezésére, kiemelésére szolgálnak. — Persze, a jezsuita följegyzések csupán a festmények elkészülésére vonatkoznak. Ezek szerint az utolsó, a Szt. Imre oltár 1758-ban készült el. Valószínűnek tűnik, hogy a mellékoltárok egyébként is azonos építészeti, plasztikai dísze már korábban készen volt, s Baumgartner műhelye már az ötvenes évek első felétől párhuzamosan egyéb munkákon is dolgozhatott. Valószínűleg még az oltárok előtt sor kerülhetett a rendház és a templom súlyos tölgyfaajtóira, melyeknek készítése — legalább részben — talán éppen a már említett Codelli József nevéhez fűződhet. Hosszú időt vehetett igénybe az ebédlő bútorainak és a templom padjainak elkészítése. Az előbbi — a jezsuita följegyzések szerint — 1759-ben, az utóbbi 1760-ban lett készen. Sajnos, az ebédlő berendezése még a XVIII. században megsemmisült, vagy elveszett. Ismerve néhány hasonló igényű munkát, valószínű, hogy annak tervezésétől a befejezéséig is hosszabb időnek kellett eltelnie. Vanossi már egy 1744-ben 3. Baumgartnerre legújabban: KOVÁCS P. : op. cit. 4. A szerzetesrendi mesterekre: SCHOEN A.: op. cit. 5. KOVÁCS P. : op. cit. 100
