Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hegyi Klára: A török közigazgatás és a magyar városi autonómia
jük bizonyítékként. Ö a magyar lakosság rendje feletti felügyeletet a főbíróra, az esküdtekre és a prédikátorra ruházta. Ez nemcsak jog volt, de kötelesség is. A rendtartás vége így hangzik: Ha a tanító mind ezekre és ezeknek végbenvitelére nem vigyáz, és sem az Esküiteket sem az községet a jóra nem kénszeríti, hanem minden latorságban élnek a polgárok, a prédikátort vastag büntetéssel megbüntettyük, az esküiteket megpálcázzuk, hogy így minden latorság megszűnjék.. ,42 Pedig Simontornyán kádi működött. A városok hormadik csoportjában az önkormányzatok vagy teljesen eltűntek, vagy erősen korlátozottan működtek. Ennek oka minden esetben a lakosság nagymértékű kicserélődése volt. Egyes városokban különleges hadászati és közigazgatási fontosságuk miatt túlnyomó volt a török lakosság, és a 17. század folyamán az arány a keresztények hátrányára tovább romlott. Ez volt a főváros, Buda esete. Az ország déli részén széles sávban szintén kicserélődött a lakosság: sűrűn helyezkedtek el a török helyőrségek, a keresztény lakosság pedig a délről észak felé tartó áramlás következtében egyre cserélődött, és ezért autonóm szervezetei nem tudtak megerősödni. Az 1652—53-ban vezetett temesvári és az 1673—74-ből fennmaradt karánsebesilugosi kádi jegyzőkönyvek azt bizonyítják, hogy körzetükben, ahol a mohamedán és szláv lakosság volt a túlnyomó — ezt a jegyzőkönyvek névanyaga bizonyítja —, minden ügy a kádi, és csakis a kádi elé került. Csak két példa: Petkó fia Nedo elpanaszolja a kádinak, hogy a jelenlevő Andrijás „késsel levágta a fülemet és megsebesített.” Nikován fia Radván pert indít Joksa (?) ellen, aki „a törvénynek ellenszegülve” egy bottal betörte a fejét.48 Egy önkormányzattal rendelkező alföldi városban elképzelhetetlen volt, hogy ilyen ügyekkel a lakosok önként a kádi elé menjenek. Végeredményben tehát: a török szervek egyenetlen szóródása következtében üresen maradt a hódoltság középső területe, ezen a vidéken erősödtek meg a városi önkormányzatok. Félkörben a hódoltság határvidékén a törökök is kiépítették a maguk végvárrendszerét, főleg ebben a sávban feküdtek a vegyeslakosságú városok, részbeni magyar önkormányzattal. Végül az ország déli részén széles sávban kicserélődött a lakosság, és ezért itt a törökök, konkrét és átvitt értelemben is, erősebben megvetették a lábukat. A török hatalomnak ezt az északról dél felé tartó erősödését tanúsítja egy megfordított jelenség is: a királyi és földesúri adózás, a vármegyék befolyása, a parasztvármegye és a törökösség intézményei a határhoz közelfekvő vidékeken és a Duna—Tisza közén voltak erősek, dél felé haladva befolyásuk gyengült majd teljesen megszűnt.* 42. KISS I. : Simontornya krónikája. (Simontomya 1938) 89. 43. ELTE Török Filológiai Tanszék filmgyűjteménye. Temesvári szidzsill, 134, 157. sz. * Ezen tanulmány előadásként elhangzott a székesfehérvári Történész Ülésszakon 1969 májusában. 94
