Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Fehér Géza, ifj.: A magyar történelem XVI. századi török ábrázolása
if). Fehér Géza A MAGYAR TÖRTÉNELEM XVI. SZÁZADI TÖRÖK ÁBRÁZOLÁSAI A török kor itt közölt érdekes anyagát F. Vattai Erzsébet dr.-ral közösen gyűjtöttem az isztambuli Szerájban 1966. júliusán, röviddel halála előtt. Tanulmányommal most, születése 50. évfordulóján, a középkori ötvösség — életében kellőképpen nem méltányolt — jeles kutatója soha el nem múló emlékének áldozom. Szép múltra, dicső hagyományokra visszatekintő magyar őstörténeti és turkológiái kutatások szolgáltattak szilárd alapot történelmünk hódoltság-kori szakasza feltárásához. A XVI. század második felétől — a magyar őstörténeti kutatásokkal párhuzamosan — komoly tudományos érdeklődés nyilvánult meg a török történelem, nyelv és a hódítók élete, szokásai iránt. E kutatások történetének azonban a legvázlatosabb ismertetése is nagyon megnyújtaná az inkább probléma felvetésre szánt dolgozatomat. Részletes kutatás- és tudománytörténeti beszámolótól el kell tehát ez alkalommal tekintenem, a tanulmány tárgyához szorosan kapcsolódó munkák rövid említése viszont mégsem mellőzhető. A hódoltság-kori török történetírók, pontosabb fogalmazásban: a középkori török—magyar érintkezések és a hódoltság kora török történetíróinak művei — leírásaik és ábrázolásanyaguk — nélkülözhetetlenek bizonyos történelmi események megértéséhez még akkor is, ha forrásértékük nemegyszer alapos kritikára szorul.1 A múlt század első felében számos érdemes kutatónk művelte eredményesen a turkológiát. A hazai török írott forrás-kutatás is immár mintegy másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Üttörője Gévay Antal bécsi levéltárnok volt, aki német, latin,, magyar okmánytárak mellett, török nyelvű iratokat is közreadott.1 2 1. összefoglalóan lásd erre SZEKFÜ GY. hódoltság korabeli török történetírókról szóló kútfőkritikai tanulmányát. [Közölve: KARÁCSON I.: Török Történetírók III. (Bp. 1916) kötetéhez írt bevezetés (1—16. pp.) ; két közleményben megjelent a Történelmi Szemle V. (1916) évfolyamában is (321—353; 449—479)]. A nagy tanulmány sajnálatos módon igen egyoldalú: lebecsüli a török krónikák forrásértékét; vitathatatlan negatív vonásait is túlságosan kihangsúlyozza. Ez annál szembeötlöbb, mivel THÜRY J. kitűnő tanulmánya [Pecsevi viszonya a magyar történetíráshoz. Századok XXVI. (1892) 395—410; 476—488; 560—579; 658—678; 740—746] hosszú évtizedekkel korábban Ibráhim Pecsevi magyar történelmi forrásértékének pozitív vonásait domborította ki. A kérdést a legtárgyilagosabban és legszakszerűbben FEKETE L. elemezte ki. [A török oklevelek nyelvezete és forrásértéke. Levéltári Közlemények III. (1925) 206—224.] 2. Az 1625-diki május 26-dikán költ (kőhíd-) gyarmati békekötés czikkelyei, deákul, magyarul és törökül. (Bécs 1837) ; Az 1627-dik évi September 13-dikán kötött szőnyi békekötés czikkelyei, deákul, magyarul és törökül (Bécs 1837) ; Urkunden und Actenstücke zur Geschichte der Verhältnisse zwischen Österreich, Ungarn und der Pforte (Türkei) im XVI. und XVII. Jahrhunderte. (Wien 1840—1842) 3 kötet; Actenstücke zur Geschichte von Ungarn im letzten Drittel des Jahres 1526 (Wien 1845) stb. 4Ü
