Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)

Hazai György: A "Tarih-i Ungurus" (Magyarország története) feldolgozásának kérdése

volna le. Fontos megjegyezni, hogy az ún. kalandozások, azaz a honfoglalás után Nyugat felé vezetett hadjáratok történetének ma ismert alakjában való megörökítése lényegében az V. István-kori szerző érdeme.

Kézal Simon XIII. sz.-i krónikájában az őstörténeti koncepció jelentősen módosul és kibővül. A szerző részletesen kidolgozza a magyar-hun rokonság elméletét, sőt a két népet lényegében azonosítja is egymással. így a „hun-magyarok” lényegében kétszer jelentek meg Pannóniában, és a magyarok második megjelenése — ez az anonymusi koncepció is — jogos örökségük visszaszerzését jelenti. Kézai elméletét alátámasztotta az, hogy Jordanes közlése szerint a hunoknak is volt csodaszarvas mondájuk, és hogy a nyugati krónikások a magyarokat gyakran hun név alatt emlegették. Kézai ezután lényegében összeötvözte a magyar és hun történelem eseményeit és személyeit; az adott keretet pedig költött események egész sorával próbálta kitölteni.

A XIV-XV. századi krónikák, így a híres Képes Krónika vagy Thuróczy János 1488-ban megjelent „Chronica Hungarorum”-a a magyarok eredetét, őstörténetét illetően lényegében a korábbi művekre támaszkodik. E művek figyelmüket az újabb századok eseményeire koncentrálják. Ezekben, különösen az előzőekben éppen a korábbi elveszett krónikaelőzményekre, így éppen a XI. századi őskrónikára mutató részletek, elemek bírnak különös jelentőséggel.

A középkori magyar krónikakincs e rövid összefoglalása után térjünk vissza eredeti kiindulópontunkhoz, a Terdzsümán Mahmúd-féle krónika eseménysorához. Szabad legyen ismét hangsúlyoznunk, hogy munkánk jelen fázisában meg kell elégednünk azzal, hogy felvetjük az összehasonlító elemzés problémáit; végleges vagy véglegesnek tűnő választ csak a további munka tesz majd lehetővé.

Amint láttuk Terdzsümán Mahmúd műve is a hun-magyar rokonság felfogására épül. Eszerint a magyarok és a hunok nála is közös őstől, nevezetesen Nimródtól, illetve annak fiaitól Magortól és Hunortól származnak. A scytha eredetre magára nincs utalás, bár „Scythia” maga, mint őshaza illetve lakóterület említésre kerül. A két testvér, Hunor és Magor elindulásában, az őshazából való kivándorlásában a csodaszarvas üldözése ugyancsak fontos szerepet játszik. A hun-magyar rokonság gondolatának e koncepcióban is lényegében a „hun-magyarok” kétszeri kivándorlásának megerősítésére, a magyarok honfoglalásának, azaz a hun örökség visszavételének legalizálására való törekvés ad értelmet. A „hun-magyarok” Pannóniában való második megjelenése a „hét vezérfi”, közelebbről pedig Árpád vezérlete alatt történik. Fontos mozzanat itt az, hogy Terdzsümán Mahmúd is említi a fehérló-mondát. Eszerint a honfoglaló magyarok több ajándékot, köztük egy fehér lovat küldtek Szvatopluknak, s helyette földet, füvet és vizet kértek. Az készségesen akart adni akármennyit. Ezt Árpád és hívei az egész ország területére értik, és azt elfoglalják.

Ha e motívumsort elemezzük, úgy tűnik, hogy a Terdzsümán Mahmúd által ábrázolt történeti kép inkább Kézai Simon krónikájához áll közelebb, mint Anonymuséhoz. Anonymus a scytha származás híve, míg Kézai Simon művében a Scythiában való megjelenés csak epizód. Kézainál a csodaszarvas üldözése a hunok és magyarok elindulásában fontos szerepet játszik. Ez a motívum ugyanakkor Anonymusnál e funkcióban nem jelenik meg. Tény ugyanakkor, hogy Kézainál Hunor és Magor nem Nimródtól, hanem Ménróttól származik. Mindkét művel ellentétben áll azonban a fehérló-motívum, amely mint láttuk az Anonymusi illetve Kézai-féle új hun-magyar koncepció számára teljesen felesleges volt.

Nem szabad úgyanakkor megfeledkeznünk arról sem, hogy Terdzsümán Mahmúd művének a magyarok eredetét és vándorlását tárgyaló része jóval részletesebb, mint Anonymusé és Kézaié. Ugyanakkor pedig szerepel benne egy olyan hosszú epizód, a