Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hazai György: A "Tarih-i Ungurus" (Magyarország története) feldolgozásának kérdése
gyarok történetét eredetüktől az akkori jelenig, ö — úgymond — csupán e mű fordítására vállalkozott, ezt akarta Nagy Szulejmánnak prezentálni. A mű maga azonban leleplezi szerzőjét, és világossá teszi, hogy korántsem egy egyszerű fordításról, hanem egy új krónika megírásáról volt szó. Mindez pedig kérdésessé teszi azt is, hogy vajon helytálló-e a szerzőnek az a közlése, hogy a mű alapjául csak egy latin nyelvű mű szolgált? Minden részlet arra mutat, hogy sokkal inkább egy történeti kompilációval van dolgunk, azaz szerzőnk művét több forrás alapján állította össze. Ez pedig csak növeli a mű forrásértékét, hiszen így több krónikaszál szétbontására, esetleg azóta elveszett krónikákból származó részletek rekonstruálására van lehetőség. Milyen vázlatát adja Terdzsümán Mahmúd a magyar történelemnek? A szerző — a magyar krónikahagyományhoz híven — Nimródtól, illetve annak fiaitól, Hunortól és Magortól származtatja a magyarokat, miközben felvillantja az ismert csodaszarvasmotívumot is. Hunor Scythiába kerül. Leszármazottjai egy Bizánc elleni hadjárat során megismerik Pannóniát, és ide hívják Keleten maradt rokonaikat. A szerző részletesen írja le Kattár és Attila uralkodását, keleti és nyugati háborúikat. Kattár uralkodása kapcsán kerül sor — egy terjedelmes epizód keretében — Nagy Sándor története bizonyos részleteinek beiktatására is. Attila utódjaként Kaba kerül a trónra, akinek azonban Scythiába kell menekülnie. Az ő leszármazottja az a hét vezér, akik Árpád vezetésével 745 körül elindulnak, hogy jogos örökségüket birtokba vegyék. Pannónia földjére érve fehér lovat, ezüst nyerget és féket küldenek Csupolugnak — azaz Szvatopluknak. Cserébe földet kérnek. Annak ellenállása nyomán azután Árpád és társai birtokba veszik jogos hagyatékukat. A szerző ezt követően az Árpád-ház, majd azt felváltó dinasztiák uralmáról ad képet. Az arányokat tekintve azonban az őstörténeti rész tekinthető a legterjedelmesebbnek. Tolmács Mahmúd lényegében a mohácsi csatáig kíséri nyomon a magyar történelem menetét. Művének befejezése természetesen Nagy Szulejmán dicsőséges fellépése és mindent elsöprő győzelme. Ezen esemény illetve motívumsor összehasonlító elemzése érdekében röviden érintenünk kell a magyar krónikahagyomány idevágó legfontosabb pontjait. A korábbi összehasonlító krónikakutatás rekonstrukciós kísérletei világosan kimutatták, hogy a XI. sz.-ban már létezett egy — talán több — olyan mű, amely képet akart adni a magyarok eredetéről. Ez a feltételezett ősgeszta már ismerte a csodaszarvas és a fehérló mondáját, továbbá a magyaroknak Scythiából való származásának elméletét. A mű vagy művek azonban nem maradtak ránk, s igy e következtetések rendkívül hipotetikus jellegűek. Az első fennmaradt krónika Anonymus Gesta Hungarorum-a, amely feltehetően a XII. sz. végén — meghatározott koncepcióval — íródott. Anonymus művének fő törekvése a dinasztia, a nemesség előkelő származásának, a honfoglalásban való aktív részvételének bizonyítása volt. Anonymus is a magyarok Scythiából való származásának tételét vette át. Művében Attila, mint az Árpád-ház őse tűnik fel. Anonymus ezzel az elmélettel tulajdonképpen legalizálta a magyarok Pannóniában való tartózkodását, és így természetesen nem volt szüksége a fehérló-mondára. Művében a csodaszarvas-motívum az egyik honfoglaló vezér vadászkalandjaként szerepel. A mellőzött illetve átalakított motívumoknak más keretben való említése azonban arról vall, hogy Anonymus ismerte ezeket, csak tudatosan más szerepet szánt nekik művében. Ügyanakkor a nemesség korábbi aktív szereplésének igazolására művébe iktatott néhány kitalált eseményt. Így a magyarok kievi csatáját, vagy Zalán bolgár fejedelemmel való összecsapását. Ezen elemek egy összehasonlító elemzés során természetesen fontos kritériumként jönnek számításba. Az V. István-kori krónikás elveszett és csak a későbbi művekből rekonstruálható műve felhasználta Anonymus munkáját is. A kor főnemeseinek érdekét szemelőtt tartva számon kéri azonban ezek történelmi szerepét is, s kétségbe vonja azt a hagyományt, hogy a honfoglalás valóban csak a „hét vezér” irányítása alatt zajlott 33
